Július 27-én, csütörtök este 20 órakor – a piarista növendékség lelkigyakorlatába illesztve – a Díszteremben egy grúz-francia-olasz összefogással készült rövidfilmet vetítünk:
Otar Joszeliani: Egy kis monostor Toszkánában [Le petit monastère en Toscane] (1988, 54 perc)
A Szovjetunióból Franciaországba áttelepült grúz rendező minden filmjét finom humor, irónia, lírai, szemlélődő látásmód jellemzi. Ebben a rövidfilmjében nincsenek dramaturgiai dialógusok. A rendező öt francia ágostonos szerzetes mindennapjai mellé állítja a monostort körülvevő toszkán falu és kisváros mindennapi életét és ünnepeit. A dialógus lehetősége a szavaknál mélyebb szinten tárul elénk. A szerzetesek imádsága, letisztult, egyszerű, rendezett élettere időnként erőteljes, időnként tűnődésre késztető kontrasztként áll a körülöttük élő sokrétegű társadalom tevékenysége mellett. A két világ között számos kapcsolódási pont jön létre, de mindvégig ott vibrál az idegenség is.
A rendező gondolatait két felirat jelzi. A film elején egy Liguori Szent Alfonztól vett idézet: „Ha meg akarjuk ismerni a földi javak értékét, gondoljunk rájuk a halálos ágyunkról. A kitüntetéseket, mulatságokat, gazdagságot egy napon elveszik tőlünk. Ezért azon kell dolgoznunk, hogy megszenteljük magunkat, és olyan javakkal gazdagodjunk, amelyek elkísérnek bennünket az örökkévalóságban.”
A film végén pedig felveti: „Itt ér véget ennek a filmnek az első része. A folytatást nagyjából húsz év múlva forgatjuk ugyanitt és ugyanezekkel az emberekkel – ha minden jó megy.”
A folytatás nem készült el – nem ment minden jól; de érdemes eltűnődnünk, hogy 2008-ban (vagy akár napjainkban) milyen változásokat lehetne bemutatni – nem csak Itáliában, hanem a mi monostori, monostorközeli életterünkben is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése