2024. június 18., kedd

Felvételről a Kamaszmonológok

 

Megihlették diákunkat a Pannonhalmi Főapátság történelmi orgonái

 Corte

Mintegy hatéves kutató- és restaurálási munkálatok után mára már a Pannonhalmi Főapátság mind a négy történelmi orgonája régi pompájában ragyog. A 200-300 éves hangszerek nem csak a koncertéletben, hanem az oktatásban is szerepet kapnak. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjai barokk darabokat, eredeti barokk orgonákon tudnak játszani. Rózsás Mátyás végzős diákunkat pedig az orgonák pannonhalmi története ihlette meg.

A Pannonhalmi Főapátság 2018-ban indította el nagyszabású orgonafelújítási programját. Dr. Szigeti Kilián bencés szerzetes ugyanis még az 1970-es években fektette le egy muzeális orgonagyűjtemény alapjait. Egyedülálló gyűjtőmunkájával a 24. órában tudott megmenteni késő-reneszánsz és barokk hangszereket, amelyekre a biztos pusztulás várt. Ezt az értékmentő munkát folytatták a mai szerzetesek is.

Szigeti Kilián munkássága azonban nem csak a szerzetesközösséget inspirálta. Iskolánk, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium végzős diákja Rózsás Mátyás a Tudományos Diákköri Konferenciára készített tanulmányt a gyűjteményről. Az 1962-1974 közötti időszakot feldolgozó dolgozatával az országos versenyben az első három közé jutott, a Kárpát-medencei Konferencián pedig 4. helyezést ért el.

Matyi munkája a múltat vette górcső alá, a 2018-ban indult orgonafelújítási program pedig már a jövőbe mutat. A Bazilika800 emlékévre két történelmi orgona újult meg. 2024. április 29-én tért vissza a felújítás után Pannonhalmára, és ismét régi fényében tündököl az 1770-es években készült Corte-orgona. A hangszert Bors László és Bartis SzabolcsCorte orgonaépítők restaurálták, és állították vissza eredeti, barokk kori állapotába. A mesterek április 29-én a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban szerelték össze és hangolták be a megújult orgonát, amely két még nála is korosabb társával együtt szólalt meg május 18-án, az Orgonák Éjszakáján.

Még a sokat látott orgonaépítő mestereknek is kihívás, egy több száz éves hangszer restaurálása. Ahogy azt Bors László mondja, az elmúlt harminc évben mindössze két-három hasonlóan öreg orgonával dolgozhatott, leszámítva a pannonhalmi gyűjteményt. A most visszaérkező Corte-orgona mellett ugyanis másik három történelmi orgona felújításában is részt vehetett. „Öröm, hogy a Pannonhalmi Főapátság gondot fordít ezeknek a hangszereknek nem csak a megőrzésére, de felújítására is” – mondta Bors László.

A Corte-orgona építőjéről, Corte Józsefről kapta a nevét. A hangszert 1778-ban egy budai ferences szerzetes, Fiala Vazul rendelte meg, és miután akkor Corte volt Buda egyetlen orgonaépítő mestere, feltehetően az ő keze munkája – meséli Kiss Zsolt orgonaművész, a pannonhalmi bazilika karnagya. A hangszer Dr. Szigeti Kilián bencés szerzetes gyűjtőmunkájának köszönhetően került Pannonhalmára. 2002-ben már átesett egy felújításon, és utána 10 évig szolgált szentélyorgonaként a bazilikában. 

Ezúttal a szerkezeti elemek egy részét kellett újraépíteni, kijavítani, továbbá új levegőrendszert alakítottak ki a szakemberek, és a sípok közül is többet restauráltak, cseréltek. A felújításnál – ahogy a többi három történelmi orgona esetében is – azt tartották szem előtt, hogy a hangszert eredeti állapotába állítsák vissza, azaz úgy, ahogy mintegCortey 250 évvel ezelőtt megépült. Elbontották a később hozzáépített pódiumot és ülést, így a művészek – ahogy a barokk korban is – állva szólaltathatják meg a hangszert.

„Egy ilyen orgona billentése sokkal érzékenyebb, mint a modernebb és nagyobb hangszereké” – mondta Kiss Zsolt. A Corte-orgonát az 1740-1760 között épült, 2022-ben restaurált Podkoniczky-orgonához hangolták, így egyszerre is megszólalhatnak. Először május 18-án, az Orgonák Éjszakáján volt hallható együtt a két hangszer. A koncerten továbbá megszólalt Magyarország harmadik legöregebb orgonája, a szintén teljes rekonstrukción átesett Zorkokvsky-féle hangszer. Ez az orgona a felújítást követően néhány hete érkezett vissza Pannonhalmára, és ezen a hangversenyen debütált a nagyközönség előtt.

A Podkoniczky-, a Zorkovsky- és a Corte-orgona mellett a Boldogasszony-kápolna 1820-as hangszere is megújult, még 2023-ra. Nem csak az orgonaépítő mestereknek izgalmas, hogy ilyen koros orgonákkal dolgozhatnak, hanem a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjainak is. Ők Kiss Zsolt szakmai irányítása mellett tudják kipróbálni és megtapasztalni a korabeli, barokk hangzásvilágot.

Fotók: Kisalföld / Csapó Balázs

A Lego Ninjagótól az OKTV döntőig

 tanévzáró

Mi köze van egy animációs kalandsorozatnak a francia OKTV-hez? Első olvasatra minden bizonnyal rávágnánk, hogy semmi. Pedig Fodor Marcell diákunkat egészen a 22. helyig repítette a Lego Ninjago. De nem csak ő, hanem nyolc másik diákunk is kiemelkedő eredményeket ért el az egyik legrangosabb megmérettetésen az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanévzáróján pedig arról is meséltek, hogy mi motiválta őket.

Térjünk azonban vissza Marcellhez. Második nyelvként tanulja a franciát iskolánkban, így talán még nagyobb teljesítmény, hogy az OKTV döntőben 22. lett. OKTVRáadásul saját maga bevallása szerint, soha nem volt kiemelkedően jó a nyelvből. Az áttörést végül a Lego Ninjago hozta meg számára. Vagyis az, hogy franciául kezdte el nézni a sorozatot. A hallott szöveg utáni értése ennek köszönhetően rohamosan javulni kezdett, új szavakat tanult és a kiejtése is tökéletesedett, és elkezdte élvezni a franciával töltött időt. A filmnézés mellett persze azért rengeteg munkát – tanulást – is beletett.

Ahogy Barcza Ambrus is, aki történelemből lett országos 30. Megszámlálhatatlanul sok órát töltött a Pannonhalmi Főapátsági Levéltárban 19. századi naplókat és levelezéseket kutatva, hogy aztán ezt 30 oldalas tanulmányban foglalja össze. Őt pont ez motiválta, hogy kipróbálhassa magát a tanulmányírásban.

Domokos Bálintot pedig a kíváncsisága hajtotta,DB amely művészettörténetből a több mint előkelő 4. helyet hozta meg számára. Mint azt a tanévzárón elmondta, amikor ránéz egy templomban, vagy múzeumban egy műtárgyra sokszor előfordul, hogy nem teljesen érti annak hátterét. Ekkor egyből kutató üzemmódba kapcsol és utánajár az alkotás történetének, megszületésének és így mindig tanul valamit. Ez a nyitottság, érdeklődés az, amit szerinte a leginkább köszönheta művészettörténetnek.

Az összefüggések megtalálása és átlátása. Ezt a képességét fejleszti a latin Farkas Márknak, aki latin nyelvből 22. lett az OKTV-n. A verseny fordításokon alapszik. Az első nyers verzió megszületése után azonban szükség van arra, hogy meglássa a szövegkohéziót, és a mondatokat összefűzze egy egységes tartalommá – avatta be diáktársait a „műhelytitkokba”. Ezt a fajta látásmódot az életben is kamatoztatja, hisz ahhoz, hogy átlásson bonyolultabb kérdéseket is, kell, hogy fel tudja fedezni az összefüggéseket. Latin nyelvből Képes Péter diákunk is indult az OKTV-n, ő országos 24. lett.

Schuszter Jánost az egy-egy témában való elmélyülés terelte a filozófia felé. A tárgyból ugyanis olyan az OKTV felépítése, hogy hagy időt a belemerülésre. A második fordulóban például 4 órát kaptak egy hosszú esszé kidolgozására. Mint mondta, a filozófiában van idő arra, hogy teljes mélységében átlásson egy adott témát. És az 5. helyezése bizonyítja, hogy ez sikerült is neki. János mellett Veres Viktor is bejutott a legjobbak közé, és a 18. helyen végzett.

Hasonlóan hosszas gondolkodást igényel a matematika OKTV is. Bár ez inkább ijesztő volt Császár Tamásnak. Ahogy mesélte, 3 kérdésből álló, kis túlzással egy sms-ben elférő feladatsor megoldására 5 órát kaptak. Ez is mutatja, hogy matekból a verseny rendkívül nehéz. Tamás célja az volt, hogy legalább egy feladatot megoldjon. Miután percekig csak a fejét fogta, végül másfél órás – ahogy ő fogalmazott – brainstorming után rájött a megoldásra, ami olyan heuréka élményt adott neki, amire a mai napig örömmel gondol vissza. Tamás 21. helyezett lett a versenyen.

Szűcs Bálint pedig duplázott az OKTV-n. Történelemből és magyarból is megmérettette magát. Előbbiből 3., míg utóbbiból a 15. lett. A tanévzárón azt tanácsolKGta diáktársainak, hogy ahhoz, hogy eredményesek legyenek a versenyen, minden fordulóra és feladatra készüljenek fel. Mint mondta, ez a verseny azért jó, mert egy objektív értékelést ad a tudásukról.

Az OKTV-k mellett idén is számos, mintegy 140 versenyeredményt, díjat és elismerést gyűjtöttek be diákjaink.A tanévzárón ezek ismertetése mellett átadtuk az öregdiákok által létrehozott díjakat, megköszöntük az rendszeres iskolai szolgálatokat végző lelkiismeretes diákjaink munkáját, valamint a külföldi ösztöndíjat nyert tanulóinkat is kiemeltük.

Ezt jól kimatekoztuk

Tamás Magdolna

Az egyik legsikeresebb tanévet zárják a matekosok a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban. Az OKTV-n, a Zrínyi Ilona- és az Arany Dániel-versenyeken is jó eredményeket értek el diákjaink. Rendre bejutottak a döntőbe, ami ezeken a megmérettetéseken igazán nagy szó. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a matematika tehetséggondozás terén egy nagyon erős mezőnnyel kell tartania a lépést iskolánknak.

Először is kezdjük a száraz tényekkel. A matematika OKTV-n öt diákunk jutott be a második fordulóba, és közülük egy az országos döntőbe, ami jelentős eredmény, hisz az egész országból mindössze hatvanan mondhatják el ezt magukról. A végzős Császár Tamás az OKTV-n országos 21. helyezést ért. el. A Zrínyi Ilona-verseny országos, korosztályos mezőnyébe két diákunk, a tizenegyedikes Folly-Ritvay Levente és a tizedikes Imre Pál matekozta be magát. Levente megyei elsőként jutott a döntőbe és végül 24. lett, Pali pedig az országos 6. helyen végzett. A kilencedik és tizedik évfolyamon az egyik legnehezebb matekverseny az Arany Dániel Matematikaverseny. Ezen négyen jutottak a legjobbak közé: Szarka Máté, Novográdecz Damján, Spreitzer Boldizsár és Imre Pál. Pali díjazott lett, míg Máté megnyerte a versenyt, aki ezzel kétségkívül a legszebb eredményt hozta idén.

A matematika azonban nem csak a száraz tényekről szól – vallja Tamás Magdolna tanárnő –, hanem szórakozás is. Mint mondja, szerinte a matematikatanárok az egyik legvidámabb társaság. „Szenvedélyesen szeretem a matematikát, és azt gondolom, hogy tanárként ez a fő erősségem. Ebből a diákok is megéreznek valamit, és egy olyan tantárgyként látják, amit lehet szeretni. Én nem számokat látok, hanem mintázatokat, amelyek megjelennek a világban, az emberi kapcsolataimban és lelkemben is.”

A matematikai kérdések kíváncsivá teszik és elégedettséggel tölti el, ha egy igazán nehéz feladatot ő maga is meg tud oldani. Ahogy azt is sikernek éli meg, ha a diákjai élik át az „aha” élményt, vagyis, ha rájönnek egy-egy összetettebb feladat megoldására.SZM „A legnagyobb öröm, amikor egy gyereknek felcsillan a szeme, mert valamit megértett, valamire rájött, vagy meglátta benne az érdekességet.” Diákjait is ez hajtja, legalábbis Szarka Mátét biztosan. „Motivál, hogy egyedül megoldjak egy problémát és örömet okoz, ha sikerül egy nehéz feladat nyitjára rájönnöm” – meséli a kilencedikes ifjú tehetség.

Máté ebben a tanévben kezdett Pannonhalmán, és már az év elejétől jár matek szakkörre. Az általános iskolából pedig nagyon erős alapokat hozott. A matek mellett a fizika érdekli a legjobban, szabadidejében pedig szívesen bringázik, vagy épp sakkozik.

És hogy mi kell ahhoz, hogy valaki eredményes legyen a matekversenyeken? Tamás Magdolna szerint egyrészt az, hogy nagyon sok feladattal találkozzon a diák. Másrészt a siker kulcsa nem a rendkívül széles ismeretanyag, hanem, hogy képes legyen valaki belemerülni egy feladatba, és észrevenni majd alkalmazni azokat az analógiákat, amelyeket már más témakörben, problémafelvetés során megismert.

Magdolna 13 éve oktat Pannonhalmán, és karolja fel a tehetségeket. A Jóisten ajándékának tartja, hogy anno megnyílt előtte ez a kapu. Pályakezdő volt még ugyanis, amikor hosszú időre, 18 évre elhagyta a szakmát. Hat gyermeke nevelésével foglalkozott, és már elmúlt negyvenéves, amikor ismét pályakezdő lett. Előbb a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE ITK) esztergomi kihelyezett képzésén volt gyakorlatvezető, később előadó, majd nem sokkal ezután Győrbe költöztek, és az esztergomi egyetemi oktatást a pannonhalmi gimnáziumi váltotta fel. Mint mondja, mikor ismét oktatni kezdett, neki is rengeteget kellett tanulnia. A saját maga pallérozását pedig azóta is fontosnak tartja. Rendszeresen jár továbbképzésekre, ahol kollégáival egymást motiválják, lelkesítik és tanulnak egymástól.

Pannonhalmán Magdi mellett Barcza István, Borzsák István, Bella Gábor és Binzberger Ákos atya is részt vesz a matematika tehetséggondozásban. Ezen a téren pedig óriási a verseny az országban. Ahogy Magdolna meséli, nagyon erős iskolák és színvonalas műhelyek között kell helyt állniuk úgy, hogy a gimnáziumban a tanulók képességei között olykor nagyon nagyok a különbségek. Kihívás, hogy ugyanabban a közösségben egyszerre oldják meg a tehetséggondozást és egyfajta felzárkóztatást is.  Talán a bencés szellemiségnek köszönhető, hogy ez sikerül. Hisz a rendalapító, Szent Benedek a Regulában az apátnak is azt javasolta: „mindent olyan fokban igazítson el, hogy legyen, ami után az

Az interjú készítése után kaptuk a hírt, hogy Tamás Magdolna megkapta a Bolyai János Matematika Társulat Remény-díját, amelyet a matematikában legkiemelkedőbb eredményt elért diákok tanárainak ítélnek oda. A kitüntetéshez ezúton is gratulálunk!

2024. június 17., hétfő

MOZI (79.)

 

 
 
Guy Nattiv: Golda (2023)

 

 2023/2024-es tanév filmjei

1.       Guy Nattiv: Golda (2023)

2.       Hugh Hudson: Tűzszekerek (1981)

3.       Quentin Tarantino: Ponyvaregény (1994)

4.       Wes Ball: A majmok bolygója: A birodalom (2024)

5.       DK Welchman, Hugh Welchman: Parasztok (2023)

6.       Julien Hervé: Ki hitte volna (2024)

7.       Molly Manning Walker: Hogyan szexeljünk (2024)

8.       Alejandro Monteverde: Cabrini - A szent (2024)

9.       Paolo Genovese: Hátralevő életem első napja (2023)

10.    Laco Halama: Dubček: Rövid tavasz, hosszú tél (2018)

11.    Pier Paolo Pasolini: Máté evangéliuma (1964)

12.    Pier Paolo Pasolini: A túró (1963)

13.    Sidney Lumet: A domb (1965)

14.    Peter Weir: A kis szemtanú (1985)

15.    Steven Wouterlood: Tess és én - Életem legfurcsább hete (2019)

16.    Breier Ádám: Lefkovicsék gyászolnak (2024)

17.    Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood (2023)

18.    Breier Ádám: Lefkovicsék gyászolnak (2024)

19.    Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület (2023)

20.    Aaron Schneider: A Greyhound csatahajó (2020)

21.    Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood (2023)

22.    Simon Cellan Jones: Artúr, a király (2024)

23.    Jean-Luc Godard: Kifulladásig (1960)

24.    Reisz Gábor: Magyarázat mindenre (2023)

25.    Graham Moore: Outfit (2022)

26.    Wim Wenders: Tökéletes napok (2023)

27.    Carlos Saldanha, Chris Wedge: Jégkorszak (2002)

28.    Via Crucis - Ferenc pápa keresztútjának közvetítése Rómából (2024)

29.    Denis Villeneuve: Dűne: Második rész (2024)

30.    Cédric Klapisch: Tánc az élet (2022)

31.    Gabriele Muccino: Hét élet (2008)

32.    Wim Wenders: Tökéletes napok (2023)

33.    Denis Villeneuve: Dűne: Második rész (2024)

34.    François Truffaut: Négyszáz csapás (1959)

35.    Fred Zinnemann: Egy ember az örökkévalóságnak (1966)

36.    Sopsits Árpád: Mellékszereplők (2023)

37.    Sam Wrench: Taylor Swift - The Eras Tour (2023)

38.    Hevér Dániel: Valami madarak (2023)

39.    Tóth Barnabás: Mesterjátszma (2023)

40.    Celine Song: Előző életek (2023)

41.    Fred Zinnemann: Délidő (1952)

42.    Bernáth Szilárd: Larry (2022)

43.    Juan Antonio Bayona: A hó társadalma (2023)

44.    Gyöngyössy Bence: Janus (2015)

45.    Petényi Katalin, Kabay Barna: Fénytörés – Pannonhalma az állambiztonság célkeresztjében 1945-1956 (2023)

46.    Tudor Giurgiu: Libertate’89 - Nagyszeben (2023)

47.    Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém (2024)

48.    Moldovai Katalin: Elfogy a levegő (2023)

49.    Koltai Lajos: Semmelweis (2023)

50.    Ilker Catak: A tanári szoba (2023)

51.    Alexander Payne: The Holdovers (2023)

52.    Alice Diop: Saint Omer (2023)

53.    Thaddeus O’Sullivan: A csodák útján (2023)

54.    Kiss Sándor, Kussinszky Kornél: Polonia akció 1920 (2023) /dokumentumfilm/

55.    Ridley Scott: Napóleon (2023)

56.    Alexander Payne: The Holdovers (2023)

57.    Woody Allen: Kasszandra álma (2007)

58.    Neill Blomkamp: Gran Turismo (2023)

59.    David Lynch: Dűne (1984)

60.    Sopsits Árpád: Mellékszereplők (2023)

61.    Bille August: Hódító Pelle (1987)

62.    Martin Scorsese: Megfojtott virágok (2023)

63.    Scott Kalvert: Egy kosaras naplója (1995)

64.    Darren Aronofsky: Rekviem egy álomért (2000)

65.    Otto Preminger: Exodus (1960)

66.    François Dupeyron: Mosieur Ibrahim és a Korán virágai (2003)

67.    Krzysztof Lang: Búcsú a tavasztól (2022)

68.    Richard Attenborough: Gandhi (1982)

69.    Alauda Ruiz de Azúa: Altatódal (2022)

70.    Eric Toledano, Olivier Nakache: Életrevalók (2011)

71.    Koreeda Hirokazu: Szörnyeteg (2023)

72.    Lasse Hallström: Abba: A film (1977)

73.    Alice Diop: Saint Omer (2023)

74.    Emilio Estevez: Vándorút (2010)

75.    Christopher Mc Quarrie: Mission Impossible: Leszámolás (2023)

76.    Christopher Nolan: Oppenheimer (2023)

77.    Eric Lartigau: Az a bizonyos nyár (2023)

78.    Angel Manuel Soto: Kék bogár (2022)

79.    Nicolas Brown: A levél - Üzenet Földünkért (2022) /dokumentumfilm/

 

 

Ambrus atya mozijában vetített több mint 1500 film:

https://ph-2028a.blogspot.com/2024/01/pannonhalma-mozi_15.html

 

Érettségi/2024