Az
ünnepségen Lukácsi Zoltán atya – Szabó Flóris OSB utolsó tanítványa,
jelenleg a Brenner János Hittudományi Főiskola tanára – mondott
beszédet, amelyben így fogalmazott: „Számomra sok szempontból ő volt A
BENCÉS, a hatalmas tudású, alázatos, humoros, bölcs, vérbeli pedagógus.”
Szabó Flóris pannonhalmi bencés szerzetes emlékezete máig elevenen él
Péren. Bár nem a településen született, mindig is Pért tartotta
szülőfalujának. Kisgyermekként került oda nagynénjéhez, Julcsa nénihez
és János bácsihoz. Később is gyakorta megfordult a községben, sőt egy
időben lelkipásztorként szolgált; a hívek nagyon szerették. Ők és
egykori pannonhalmi osztálya – a PH71/B – 2002-ben emléktáblát avatott a
tiszteletére, amelynél azóta is minden évben összegyűlnek, hogy
emlékezzenek a legendás szerzetestanárra.
Így volt ez idén is, amikor június 11-én Flóris atya születésének
100. évfordulója alkalmából a diákok által szerkesztett emlékkönyv
bemutatása és egy fényképkiállítás tette teljessé az ünnepséget. Az
emléktáblánál Lukácsi Zoltán beszéde mellett elhangzott Rodler
Miklós volt diák ez alkalomra írt verse is. A Péri Petőfi Sándor
Művelődési Házban megnyílt állandó kiállítást Vadász Jenő volt diák
fényképei alkotják. A megnyitón jelen volt és beszédet mondott Biliczki
József polgármester is. A vendégek között köszönthették Várszegi Asztrik
emeritus főapátot, Áment Lukács atyát, Tóth Brúnó testvért és Vincze
József helyi plébánost.
A bencés pálya
Szabó Flóris – akkor még Szabó Imre néven – 1944-ben érettségizett a
győri bencés gimnáziumban. Még ebben az évben lépett be a rendbe
Pannonhalmán, ekkor kapta a Flóris nevet. A háború végén lövészárok-ásás
közben mellhártya-gyulladást, majd a kórházban tüdőbajt kapott. Súlyos
műtéten esett át, ez okozta jellegzetes testtartását. 1950-ben tett
örökfogadalmat, majd 1951-ben szentelték pappá, de az államosítás után
nem maradhatott Pannonhalmán. Pérre vonult vissza, ahol egy évtizedig –
ahogy ő fogalmazott – „maszek papként” segédkezett a helyi plébánián.
Lukácsi Zoltán ünnepi beszédében személyes hangon szólt arról, milyen
első benyomást tett a diákokra Flóris atya törékeny alkata: a 14 éves
fiúk eleinte féltek tőle, ám hamar rájöttek, hogy beesett arca, csapott
válla és rekedtes hangja mögött „micsoda lélek, micsoda szellem, milyen
hatalmas tudás” és szeretet rejlik. Ahogy fogalmazott: „Talán még ezzel
is tanított bennünket, hogy sose ítéljünk a külsőségek alapján.”
A könyvtáros és tanár
Flóris atya 1959-től kezdve tanult és tanított: magyar nyelv és
irodalom, valamint könyvtár szakos diplomát szerzett, nyolc évig a
Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanára volt. Megrendült egészsége miatt
egyetlen osztályt vitt végig osztályfőnökként, a „Ph71/B”-t.
Flóris atya tanári szolgálata mellett mint igazi könyvtáros él a
köztudatban. Csaknem 30 évet töltött a Pannonhalmi Főapátsági
Könyvtárban, 1975-től haláláig főkönyvtárosként. Számos jelentős
tudományos publikáció fűződik nevéhez – köztük a gyűjtemény
kéziratkatalógusa és a pannonhalmi hóráskönyvről írt tanulmánya.
Munkásságát 1988-ban Szabó Ervin-emlékéremmel ismerték el, a kitüntetést
azonban már nem tudta átvenni, mert néhány héttel korábban elhunyt.
Ehhez a könyvtárosi mindentudáshoz kapcsolódik Lukácsi Zoltán atya
egyik kedves emléke is: Flóris atya rendszeresen őt küldte a könyvtárba
egy-egy kötetért, de sosem a könyv címét mondta meg, hanem azt, melyik
szekrény melyik polcáról, hányadik könyvet kell elhoznia. Amikor egyszer
rossz könyvet vitt, az atya csak ennyit mondott: „Uram, ez a negyedik a
polcon, nem a harmadik!” Ahogy Zoltán atya fogalmazott: „A fejében volt
az egész könyvtár.”
Lukácsi Zoltán atya az 1987–88-as tanévben novíciusként patrológiát
tanult tőle – így mondhatja magát utolsó tanítványának. Beszédében szót
ejtett az atya pedagógiai érzékéről is: a vizsgától félő diákoknak
titokban megsúgta, hogy ha végképp elakadnának, a „mentő kérdés”
Mopszvesztiai Tivadar lesz, akiről a vizsgaelnöknek úgysem lesz fogalma.
„Ezzel a húzással teljesen kiküszöbölte a vizsgadrukkot” – mondta az
egykori tanítvány. Hozzátette: számára „sok szempontból ő volt A BENCÉS,
a hatalmas tudású, alázatos, humoros, bölcs, vérbeli pedagógus, akinek
volt mire szerénynek lennie.”
Humorát egy másik visszatérő mondása is őrzi: ha megdicsérték előtte a
finom ételt, mosolyogva csak ennyit mondott: „Egy szerzetesnek csak azt
szabad mondani: sajnos finom volt.”
A Flóris Kupa
A Pannonhalmi Bencés Gimnázium ma is legrangosabb sporteseménye az ő
emlékét őrzi. Az 1979-ben induló kispályás focibajnokságból nőtte ki
magát. Az első rangadónak olyan sikere volt, hogy Flóris atya
meghirdette az Esti Kupát, amelyet aztán minden évben megrendeztek. A
szerzetes 1980-tól a bástyáról nézte a meccseket, és a kupagyőztes
csapatnak minden alkalommal ledobott onnan egy általa vásárolt új
labdát. Már ekkor „Flóris Kupaként” emlegették a sporteseményt, az atya
1988-as halálát követően pedig az elnevezés végérvényes lett. A
hagyomány a mai napig él: 2026-ban rendezték a 46. Flóris Kupát.
Ehhez a hagyományhoz kötődik Lukácsi Zoltán atya beszédének egyik
legszemélyesebb mondata is: „Örökre a lelkemben él, ahogy vastag
kabátjában a bástyáról nézi a Flóris Kupáért küzdő csapatokat. Most is
így néz le ránk derűs mosolyával az égből. Mennyire tudott lelkesedni és
lelkesíteni! Micsoda szellemi és lelki kisugárzása volt ennek a
törékeny embernek!”
Beszédét végül így zárta: „Flóris atya, ígérjük, beleadunk
apait-anyait, készítsd nekünk a mennyei kupádat, tele bonbonnal, amelyek
remélhetőleg ott is finomak lesznek! Természetesen: sajnos…”
A cikk Wierdl Viktor összeállítása alapján készült.
Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság
Magyar Kurír
