Mi így emlékezünk

 

Történelmi eseményekről megemlékezni nem könnyű. Pontosabban jól csinálni nehéz. Úgy, hogy a fiatalok ne csak kötelező nyűgként gondoljanak rá, hanem megérintse őket, sajátjuknak érezzék és tanuljanak belőle. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium mindig is erre törekedett, de az utóbbi években jelentősen átalakítottuk az emléknapok struktúráját, hogy minél jobban bevonjuk a diákokat és aktív részesei legyenek a programoknak. Ennek szellemiségében szerveztük meg 2023-ban is a kommunista diktatúra és a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját.

 Április 16. a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja. Ehhez kapcsolódóan 2023-ban egy különleges, Jeruzsálemben kidolgozott projektbe vontuk be diákjainkat. A Yad Vashem-központban, amely Izrael állam legjelentősebb emlékhelye, egyben a világ legnagyobb holokauszt-kutatóközpontja, múzeum és tanárképző intézet, több pedagógusunk is részt vett kurzuson. Abban segítettek nekik, hogy hogyan lehet a holokauszt témáját közelebb vinni a gyerekekhez. Az elmúlt években öten – Horváth Tamás, Hardi Titusz atya, Barcza István, Németh Tamás és Csertán Judit – jutottak el a Yad Vashem képzésére, és egy komplett „tananyaggal” érkeztek haza. Ahogy azt Csertán Judit meséli, ebben egy holland zsidó család történetén keresztül mutatják be a holokausztot.

Nico Herschelt és feleségét, valamint néhány hónapos fiúkat, Tswit 1943-ban deportálták az amszterdami zsidónegyedbe. A fiatal szülőpár tudta, hogy innen a megsemmisítő táborok egyikébe viszik őket, ahol a biztos halál vár rájuk. Azért, hogy csecsemőjüket megmentsék, kicsempésztetik a gettóból, és egy számukra idegen családra bízták. Fiuk csomagjába pedig egyéb családi dokumentumokkal együtt az édesapa által készített életnaptárat is beletették. Nico Herschel kis képkockákban rajzolta meg fia jövőbeni életét, amelyet elképzelt neki, és ez a máig fennmaradt, páratlan történelmi dokumentum a tananyag egyik központi része.

Néhány hónappal azután, hogy a szülők megváltak fiuktól, a lengyelországi sobibori koncentrációs táborban lelték halálukat. A nagymama azonban túlélte a borzalmakat, és magához vette az árván maradt, akkor már három éves unokáját. Tswi fiatalként kezdte összerakni családi történetének és múltjának darabkáit, később megházasodott, gyermekei születtek, és családjával együtt Izraelbe költözött. Történetét pedig másokkal is megosztja, napjainkban is rendszeresen tart előadásokat.

Az emléknap kapcsán a Herschel család történetét osztályonként, csoportmunkában dolgoztuk fel diákjainkkal több szemszögből is megvizsgálva – az eredeti dokumentumok, a történészek kutatásai és Tswi visszaemlékezése alapján. Ez a Yad Vashemből hozott módszertan egyedülálló, mert személyes sorsokon és az egyéni döntéseken keresztül hozza közelebb a holokausztot a mai fiatalokhoz – magyarázza Csertán Judit. Ezzel együtt ismerteti, hogy a szereplők döntései milyen körülmények között, milyen környezetben születtek, valamint az üldözött család életét a holokauszt előtt és után is bemutatja. Nem csak az áldozatokról és az elkövetőkről, hanem a passzív szemlélőkről is szól. Diákjaink a hagyományos megemlékezésekkel szemben ebben a projektben aktívan is részeseivé váltak az emléknapnak.

Ahogy a februári kommunista diktatúra áldozatainak emléknapjába is bevontuk őket. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága vándorkiállítása érkezett gimnáziumunkba, de a szokásos nagy megnyitó helyett, a szervezet történésze, Wirthné dr. Diera Bernadett a történelemfaktosokat készítette fel tárlatvezetésre. A fiúk aztán a rákövetkező hetekben mint idegenvezetők vitték végig az osztályokat a kiállításon, amely az egyházi ifjúsági csoportok kommunizmus alatti helyzetét mutatta be.

A diákidegenvezetők ötletét egy másik iskolából hoztuk – fejti ki a tanárnő. A többi történelemtanárral együtt jutott arra, hogy így érdekesebbé tehetik a programot. A tapasztalatok szerint ugyanis a fiatalok nyitottabbak, ha a kortársaik szólítják meg őket. Másrészt a 15 törifaktos diákunk egy másik szerepben is kipróbálhatta magát, ahol ők voltak a vezetők, és a felkészültségükön, ügyességükön is múlott, mennyire lesz sikeres a program. A diákok visszajelzése alapján pedig jó úton haladunk. Bár voltak még kisebb nehézségek, fennakadások, de azokat a jövőben a tapasztalatok alapján igyekszik majd kiküszöbölni gimnáziumunk.

Ahogy általában mindig, úgy az idei két emléknaphoz is kapcsolódott még egy-egy film és egy előadás vagy beszélgetés. Ahogy azt Csertán Judit hangsúlyozta, visszaemlékezni általában arra szoktunk, ami a saját életünkben történik. Az emléknapoknak pedig pont az a nehézsége, hogy bár nem olyan eseményeket idéznek fel, amelyeket a fiatalok személyesen is átéltek, mégis valahogy el kell érni, hogy a sajátjuknak érezzék. „Szeretnénk, ha a diákjaink nem csak megismernék azt, hogy mik történtek ezekben az időkben, hanem meg is értenék, hogy ezekből milyen cselekvések következtek és felismernék azokat a magatartásokat, amelyek mintaadók, vagy épp ellenkezőleg kerülendők lehetnek.”

Barcza István és Csertán Judit