Pannonhalmáról bicikliznek diákok a párizsi olimpiára – Horváth Tamással beszélgettünk
Horváth Tamás 2009 óta tanít a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban magyart és történelmet. Majdnem 15 éve szervez biciklitúrákat a diákoknak, melyek azon túl, hogy elképesztő sportteljesítmények, szellemi-lelki programok is. Eddig 9491 kilométer áll mögöttük, a július 27-én induló Pannonhalma–Párizs biciklitúra során átlépik a tízezredik kilométert is. A tanár úrral telefonon beszélgettünk.
– Mi indította arra, hogy rövidebb-hosszabb kerékpártúrákat szervezzen a diákoknak?
– Pannonhalmán az a szokás, hogy a diákoknak nyáron is szerveznek nagyobb túrákat, elviszik őket kirándulni. Egyszer az egyik diák nagypapája felajánlotta erre a célra saját balatoni nyaralóját. A következő évben körbetekertük a Balatont, majd testvériskolai kapcsolatok révén eljuthattunk biciklivel Kárpátaljára és Délvidékre is. Bátorított, hogy a győri és a pannonhalmi bencések régebben eltekertek Rómáig egy-egy osztállyal, így mi is elterveztük, hogy a végzős osztálykirándulásunk során felélesztjük ezt a hagyományt. Ha jól sikerül egy ilyen külföldi kirándulás, ahol hihetetlen kalandokat élhetünk át, szinte még haza sem érünk, már keressük, hová mehetnénk legközelebb.
– 1575 kilométert letekerni Rómába hatalmas teljesítmény. Hogyan valósították meg?
– Az osztály kétharmadával tekertünk le 14 nap alatt az Örök Városba, a többiek busszal jöttek utánunk. Egy hetet töltöttünk aztán együtt Rómában. Volt olyan diák, aki nagyon megbánta, hogy nem kerékpározott velünk. De olyan is akadt, aki kimondottan utált biciklizni – a kerékpárja azóta is a padláson áll –, de vállalta velünk a másfél ezer kilométeres távolságot két keréken, mert ebből a hatalmas élményből nem akart kimaradni. Lehet, hogy egyszer a gyermekével még útra kel… A tudat mindenesetre ott él benne, hogy milyen hatalmas teljesítményre volt képes.
– Később Déván is jártak, majd Krakkóban, Wittenbergben. Egyre több tematikus túrát szerveztek, például biciklivel jöttek 2021-ben Budapestre, a nemzetközi eucharisztikus kongresszusra. Hogy emlékszik vissza ezekre?
– A gyerekekkel sokat kirándultunk Magyarországon és a határon túl gyalog vagy biciklivel. Mivel rengeteg helyen jártunk, arra gondoltunk, érdemes lenne úgy lezárni a hatéves gimnáziumi időszakot, hogy inkább jótékonykodni megyünk Dévára, Böjte Csaba testvérhez. A konyhán dolgoztunk, segédkeztünk a gyerekek ellátásában. Pannonhalmától sokat kaptak a diákjaink, fontosnak tartottam, hogy érezzék meg, ők is adhatnak valamit. Szent Márton a köpenyével erre is tanít bennünket.
A következő osztály Krakkóban az ifjúsági világtalálkozón is részt vett, ahová szintén kerékpárokkal érkeztünk. Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy ne csak öncélúan kirándulgassunk, hanem legyen kimondottan lelki töltete is ezen alkalmaknak. Készültünk a Ferenc pápával való találkozásra. Majd amikor Wittenbergbe tartottunk a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából, Lutherről és a 95 pontról olvastunk, Isztambul felé pedig Mikes Kelemen leveleiből kaptunk ízelítőt a pihenőink alkalmával. Tavaly, a Petőfi-emlékévben Kiskőröstől Segesvár-Fehéregyházáig jutottunk el két keréken, közben Petőfi Úti leveleit olvastuk. Most a párizsi olimpia a célunk, így az olimpiával fogunk foglalkozni. Úgy látom, nagyobb ívű a kirándulás, ha valamilyen témára felfűzzük. Ezeken a nyári egy-két hetes túrákon természetesen sokat fürdünk, ha tengerparton vagy a Duna-mentén haladunk. Megnézzük a műemlékeket, felkeressük az irodalmi, történelmi, művészettörténeti emlékhelyeket, elidőzünk a természeti látnivalóknál.
– A hosszabb túrák mellett rövidebbeken is részt lehet venni?
– Most már minden évben elmegyünk a többnapos biciklitúra mellett egynapos, nagy távot felölelő túrára is. Idén a Bazilika 800 emlékév kapcsán szerveztünk ilyet. A bencés címerben van öt szív. Azt tartja a hagyomány, hogy ez az öt középkori bencés kolostort, Pannonhalmát, Bakonybélt, Tihanyt, Zalavárt és Celldömölköt jelképezi. Tanárokkal és diákokkal eltekertünk erre az öt helyszínre, egy nap alatt majdnem háromszáz kilométert megtéve. Ha valaki kevesebbet bírt, választhatott résztávot is, például Pannonhalmáról Bakonybélbe, vagy Tihanyból Zalavárra tekert velünk. Jövőre lesz kétszáz éves a Magyar Tudományos Akadémia, akkor az MTA-tól Pozsonyba szeretnénk eljutni egy nap alatt, 2026-ban pedig, a mohácsi vész 500. évfordulóján Mohácsot tennénk meg úti célnak.
– Hogyan oldják meg a hosszú túrákon az étkezést, és hol szállnak meg?
– Mindig viszünk magunkkal sátrat és hálózsákot, valamint élelmet. Egy kísérőkocsival velünk tart Szép Miklós, egy kecskeméti diákunk édesapja. Hajnalban akkor lehet reggelizni, ha már szétszedtük a sátrakat. Napközben szendvicseket eszünk, sokszor veszünk gyümölcsöt, joghurtot. Szerbiában rengeteg dinnyét kaptunk a helyi emberektől. Este megmelegítjük a készételeket, de a túra vége felé már senki nem vágyik arra, hogy konzervet egyen, így beülünk például pizzázni. Miközben Rómába tekertünk, két hét alatt 72 üveg lekvár és méz fogyott el. Az első két napon még csak müzlit esznek a gyerekek, meg egy kis nutellás kenyeret, de aztán a harmadik naptól kezdve alaposan megjön az étvágyuk, előfordul, hogy egy hatalmas kenyérszeletre tesznek löncshúst, és arra még egy üvegnyi lekvárt is. Hihetetlen dolgokat tudnak megenni! Az étkezések során folyamatosan elhangzó mondatunk: „Ha jóllaktál, egyél még egy szendvicset!” Ez már szinte szállóigévé vált, amin mindig nevetnek. Aztán hamar rájönnek, van ebben igazság, hogy legyen energiájuk a napi száz kilométeres tekerésre.
Hihetetlen kalandjaink vannak a szálláskereséssel kapcsolatban is. Amikor tengerparton járunk, sokszor csak kifekszünk a partra, de sátraztunk már a Duna-Tisza összefolyásánál vagy a Vereckei-hágónál is. Sokszor befogadnak minket, még akkor is, ha nem egyeztettünk előre szállást. Bulgáriában például az utcán egyszer csak odajött hozzánk egy ember, kérdezte, kik vagyunk, hová megyünk. Épp nem volt semmiféle szállásunk sem, és már késő este volt. Felajánlotta, hogy a harminc méterre lévő házában nyugodtan alhatunk, eltoljuk a bútorokat, és letehetjük a polifoamokat. Az olasz tengerparton is kaptunk egy teraszon alvóhelyet és még üdítőt is attól a vendéglőstől, akinél pizzát ettünk vacsorára. Amikor úgy alakul, hogy nem tudjuk előre, aznap hol fogunk megszállni, mindig hihetetlen kalandokba keveredünk.
– Nagy felelősség ennyi fiatalkorúval elindulni. Az ember bízik a Jóistenben. Tapasztalták a gondviselését?
– Több száz kilométer van a gyerekek lábában, mire eljutunk a nyári kiránduláshoz, mert év közben is sokat túrázunk, biciklizünk. Baleset bárhol előfordulhat. Pannonhalmán is történt olyan, hogy egy diákunk, miközben a faluba gurult biciklivel, a kanyarban elszállt, és összetörte magát. Minden pillanatban figyelni kell. Vannak segítőink: a sor elején, közepén és végén mindig teker egy tanár. Tapasztaltuk, hogy a Gondviselés velünk van, például amikor hatalmas viharba keveredtünk olyan helyen, ahol nem lehetett hová behúzódni. Voltak olykor felbukások is. Ha egy út szélén megyünk, mindenki szépen sorban halad, láthatósági mellényben, de amint kerékpárútra érünk, kezd lazulni a figyelem. A gyerekek egymás mellett tekernek, beszélgetnek – ilyenkor könnyebben jön a baleset. Van egy másik mondásunk is: „Vigyázz, mindig a végén van a baleset!” Amikor már mindenki kienged, örül, de azért fáradt, nehezebb a koncentráció. De a Jóisten velünk volt mindig – tapasztaltuk, hogy vigyáz ránk.
– 2024 az olimpia éve. Egyértelmű volt, hogy ehhez kapcsolódva szervezik a mostani túrát?
– A váci piaristák is szeretnek biciklizni. Tőlük hallottam, hogy csodaszép útvonal vezet Párizsba. Több mint háromszáz fiú tanul Pannonhalmán, hihetetlenül fontos nekik a sport, Török Loránd atlétikája, Polgár Pál és Konrád atya vívása és Erdőssy István kosárlabdája. Így adta magát, hogy idén a párizsi olimpia legyen az úti cél. Nincs is annyira messze a következő helyszínhez, Los Angeleshez képest! Szeretnénk bejutni versenyszámokra is, de a maratoni futást mindenképpen látni fogjuk, mert azt az olimpia végén az utcán rendezik meg. Gondolom, hatalmas ünnep lesz azokban a napokban Párizsban.
– Reimsben is meg fognak állni, és a pannonhalmi bazilika felszentelésének 800. évfordulója alkalmából meglátogatják a katedrálist. Honnan jött az ötlet?
– Néhány éve Pannonhalmán járt a párizsi érsek, mert a Notre-Dame felújításával kapcsolatban felkeresett Európában öt azzal egykorú középkori templomot. Látogatása során azt mondta: „Nem volt Pannonhalma a Notre-Dame nélkül, és nem lesz a Notre-Dame Pannonhalma nélkül.” Megtudtam, hogy a reimsi kőfaragók stílusát ki tudták mutatni Pannonhalma egy-egy faragványán, így elhatároztam, hogy elmegyünk Reimsbe, és megkeressük azokat a köveket, amiket feltehetően ugyanazok a mesterek faragtak, mint a pannonhalmiakat. A városban a bencés nővérek adnak nekünk szállást, egy napra rá már Párizsban leszünk. A Bazilika 800 emlékév talán még fontosabb vonulata a túránknak, mint az olimpia. Felejthetetlen élmény lesz a reimsi katedrális és a párizsi Notre-Dame.
– Merre haladnak majd?
– Egy ideig a Duna mentén tekerünk. A csapat egy része az én diákjaimból áll, ők kilencedikesek. Tavaly, nyolcadikosként letekertek 650 kilométert Kiskőröstől egészen Fehéregyházáig. Néhányan közülük hazajönnek majd az 500 kilométerre lévő Passauból, ahol Gizella sírját is felkeressük. A többiek tovább túráznak velünk a Duna-forrásig, ami ezer kilométeres távot jelent Pannonhalmától, a kiindulópontunktól. Nagy dolog, ha valaki kilencedikes korában ekkora távolságot megtesz biciklivel. Végig kerékpárúton haladunk, ami kicsit emelkedik, de nem vészesen, napi 90–120 kilométeres távokat tervezünk. A Duna-forrástól kezdődnek a hegyek, onnan már csak végzős vagy volt diákokkal biciklizünk.
– Kerecsendi nehéz sorsú diákokat fognak támogatni a túrával.
– Pannonhalmán törekszünk arra, hogy nehéz sorsú diákoknak is segítsünk a tanulás révén kitörni a szegénységből. A kerecsendi intézet és Pannonhalma évek óta együttműködik, hogy befogadjuk azon gyermekeket, akikben van fogékonyság a tanulás iránt. Idén is érettségizett nálunk kerecsendi diák, büszke volt rá mindenki, a faluja is. Óriási teljesítmény ez. Túránkkal szeretnénk felhívni a figyelmet rájuk is.
– Hányan indulnak el?
– Összesen 19-en megyünk fiúk, de eljön velünk egy öregdiákunk húga is. Nagyon örülünk, ha lány van a csapatban, mert ők hihetetlenül kitartóak. Az a szokás, hogy ha valaki végleg nem bírja tovább, beülhet a kísérő kocsiba. Egy alkalommal az a lány, aki velünk biciklizett Krakkóba, már nagyon elfáradt, potyogtak a könnyei, de mondta, hogy be nem száll az autóba, mert akkor nem mondhatja el, hogy végigtekerte ezt a távot. A fiúk is összekapják magukat, ha ilyen példát látnak, mert természetesen ők is átmennek holtpontokon. Úgy látom, a lányok kitartóbbá teszik az egész csapatot.
– Mi segít át a holtponton?
– A gyerekek többsége mindig azt akarja, hogy hajtsunk, ne álljunk meg, és akkor már 2 órakor ott leszünk a szálláson, de ezt nem engedem. Reggel korán indulunk, és este érünk a szállásra, mert út közben betérünk templomokba, felmászunk várakba, vagy megnézünk városokat. Ezalatt a fiatalok kipihenik a biciklizést, ráadásul olyan izmaikat is megmozgatják, amiket a tekerés során nem használnak. Ez kell ahhoz, hogy másnap is fel tudjanak szállni a kerékpárra, sőt még a 13. napon is. Ha látom, hogy a csapat nagyon el van gyötörve, akkor csak elfekszünk az út szélén, eszünk egy dinnyét. A hegytetőn mindig megállunk, a kísérő kocsi ott vár minket, sokszor valami ennivalóval. Mindig a legfáradtabbhoz kell igazodnunk, erre nekünk, felnőtteknek figyelnünk kell.
– Kik kísérik el most a túrára?
– Komálovics Zoltán magyar szakos tanár kollégám, aki mindennap Győrből kibiciklizik Pannonhalmára és vissza. Kiss Szabolcs építész, Éhmann Gábor, a budapesti ferences iskola tanára és Szép Miklós is jön velünk. Miklóséknak Kecskeméten van egy bicikliboltjuk, nagyon szeretik ezt a sportot. Ő jön most is a kísérő autóval, a családja pedig csatlakozik a tekeréshez, majd utána Párizsból közösen hazabicikliznek. Amikor Isztambulba mentünk, onnan is hazatekert a fiával, Leventével kísérő kocsi nélkül.
– Mi a kísérő feladata?
– Rettenetesen nagy feladat hárul rá, beszerzi az élelmet, előkészíti az étkezést; ha baleset történik, elviszi orvoshoz a sérültet; szállást keres, előre megnézi az útvonalat. Volt olyan diákom, akinek egy napra be kellett ülnie a kocsiba. Az esti imánál külön elmondta, milyen óriási szolgálat a kísérés. Aki nem csinálta, nem is sejti, mennyi figyelmet, energiát igényel a folyamatos gondoskodás.
– Hogyan gazdagít lelkiekben egy ilyen nagyszabású túra?
– Rácsodálkozunk a természet szépségeire, eljutunk olyan kultúrkörökbe, ami más, mint a miénk, kilépünk a komfortzónánkból. Zárt közösség leszünk, egymásra is odafigyelünk. Tekerés közben többet gondolkodik az ember az életén, leteszi a terheket; máskor beszélget a társával. Ebben a megtisztító folyamatban az imák is jobban feltöltenek. Egyéni és közös imára is van lehetőség, például amikor bemegyünk egy templomba, vagy amikor este hálát adunk, elmondjuk az élményeinket. Mindig hálát adunk, hogy balesetmentesen elértük az úti célunkat, és végigcsináltunk egy olyan teljesítményt, amire korábban nem is gondoltunk volna. Az út során sokat változunk, egymást és önmagunkat is jobban megismerjük.
Fotó: Horváth Tamás
Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése