„Kedves Ferenc pápa! Számomra Ön Istennek az az embere
marad, aki a hit derűs, felszabadító, békét adó erejéből élt, és azt
sugározta mindenki felé” – írja Hortobágyi T. Cirill személyes
visszaemlékezésében Ferenc pápára. A főapát gondolatai a Magyar Kuríron
jelentek meg, és változtatás nélkül közöljük.
Húsvéthétfő délelőtt már úton voltam az új salzburgi főapát
benedikálására, amikor 10 óra előtt pár perccel az Ö1 megszakította
adását, és bemondta, hogy Ferenc pápa elhunyt.
Megrendített a hír.
Bár tudtam, hogy Ferenc pápa súlyos beteg, láttam a közvetítést előző
nap, hogy milyen nehezen tudta elmondani a húsvéti jókívánságot, és
hogy az Urbi et Orbi áldásra is csak erőltetve tudta felemelni a kezét,
ám mégis a gyógyulásában reménykedtem.
Személyesen 2018 szeptemberében találkoztam vele először, amikor egy
kihallgatáson fogadott bennünket – azt a mintegy százharminc püspököt és
ordináriust, akiket abban évben szenteltek fel. Máig szívemben őrzöm
ezt az alkalmat, azért is, mert megindító volt a beszéde. A gyógyító
Krisztus gesztusával fordult felénk, pásztorok felé, s ezzel máris
meglepetést okozott.
Mert a frissen kapott, önként vállalt pásztori tisztségünk helyett
egy pillanat alatt a másik oldalon találtuk magunkat. A gyógyulásra
vágyó, sebzett, néha megkérgesedett beteg oldalán: „Szeretnélek mintegy
félrevonni benneteket, Krisztus érintésével, Isten evangéliumával
hozzátok lépni, mely felmelegíti a szívet, megnyitja a fület és megoldja
a nyelvet arra az örömre, amelyet nem lehet megzavarni, és amely nem
szűnik meg, mert nem vásárolt és nem kiérdemelt öröm, hanem tiszta
kegyelem!“
Természetesen beszélt pásztori feladatainkról is, és ezzel mintegy az
Egyház útját is kijelölte. A legsürgetőbbnek az életszentséget mondta.
De az életszentség ne elszigetelődés eredménye legyen! Az Egyház
folytassa a II. Vatikáni Zsinat nyitását a világ felé. Szinte már
előrejelezte a szinodális úton járás megindítását.
A 2018-as beszéd több gondolata utalás volt az Evangelii gaudium (Az
evangélium öröme) apostoli buzdításra, az új evangelizáció korszakára,
amelyet az öröm jellemez! Egy buzgóbb, örömtelibb, merészebb időszakra
hívott bennünket. Bencés szerzetesként megható volt hallani, hogy a pápa
az imádságban való elmélyülésre és erős társadalmi elkötelezettségre
hív egyszerre: ora et labora!
A beszéden átsütött a Misericordiae vultus (Az irgalmasság arca)
bulla szemlélete is. A pápa azt kérte, hogy az irgalmas szamaritánusról
szóló példabeszéd legyen az Egyház lelkiségének a mintája. Az evangélium
biztató üzenetével és bátorító, gyógyító erejével közeledjünk az
emberekhez.
Az azóta eltelt évek során annyi meghívó, lelkesítő és tanító szót szólt hozzánk Ferenc pápa!
Biológiatanárként nagyon hálás vagyok neki a Laudato si’ (Áldott légy) enciklikáért.
Mert a társadalmi igazságosság és a szociális témák mellett
ráirányítja figyelmünket a természet értékeinek megbecsülésére, a
teremtésvédelem szent és nemes ügyére. Ökológiai megtérést sürget, a
biodiverzitás csökkenésének, a klímaváltozásnak, a környezetszennyezés
káros hatásának a megállítására. Olyan pásztort láttam meg benne, aki
annyira jól ismeri nyája környezetét is, amennyire személyesen figyel
minden egyes rábízottra.
Az elmúlt évek során mindig lelkesített, hogy Ferenc pápa
életmódjával és tanításával mintegy erősíti és bátorítja monostorunk, a
Pannonhalmi Főapátság szolgálatát és küldetését. Azzal a szemlélettel és
iránymutatással, ahogy korunk társadalmának kérdéseihez, az Egyházra
váró kihívásokhoz viszonyul.
Nem egyszerűen a tradíció megoldásaiból keresi a választ, hanem a
Szentlélekre figyelve új utakra indul, de mindig tiszta evangéliumi
megoldást alkalmazva.
Sokat jelentett számomra, hogy első magyarországi látogatása során,
2021. szeptember 12-én a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának
képviselőivel és Magyarország zsidó közösségeivel tartott találkozón
utalt a néhány hónappal korábban „Isten és a világ – Vendégségben az Ige
asztalánál” címmel Pannonhalmán tartott ökumenikus konferenciánkra. Szó
szerint ezt mondta: „Látlak titeket, testvéreim, a Krisztusba vetett
hitben, és áldom a közös utat, amelyen jártok. Gondolatban most a
pannonhalmi apátságra tekintek, az országnak erre a lüktető lelki
központjára, ahol három hónappal ezelőtt együtt gondolkoztatok és együtt
imádkoztatok. Ha együtt és egymásért imádkozunk, ha együtt tesszük a
dolgunkat a szeretetszolgálat terén ezért a világért, amelyet annyira
szeret az Isten (vö. Jn 3,16): ez a legkézzelfoghatóbb út a teljes
egység felé.”
Azért is nagyon hálás vagyok, hogy második magyarországi látogatásán,
2023. április 28-án is külön megemlítette pannonhalmi
közösségünket. „Lélekben és a szívemben a pannonhalmi apátság, az ország
egyik nagy lelki emlékműve felé fordulok, az imádság helye és a
testvériség hídja felé.” Ferenc pápa szavai mintha újrafogalmazták volna
szerzetesközösségünk küldetését: az imádság helyének és a testvériség
hídjának lenni, miközben őrizzük azt a lelki hagyományt, amelyet ezer év
alatt monostorunkra bíztak.
2024-ben a pannonhalmi Szent Márton-bazilika középkori felújításának
és felszentelésének 800. évfordulóján ezek köré a gondolatok köré
szerveztük spirituális, lelkipásztori és kulturális eseményeinket.
Ferenc pápa következő gesztusa az volt, hogy a 2023 szeptemberében megszervezett Nemzetközi Ökumenikus Konferenciánkra levelet küldött,
amelyben a békéről adott tanítást Szent Benedek alapján. Tanításának
mondatait a szívünkben őrizzük, hiszen Péter utóda akkor ránk figyelt,
nekünk szólt, Szent Márton egyházának:
„Kedves Testvéreim, Önök azért gyűltek össze erre az ökumenikus
konferenciára, hogy az ősi és tiszteletre méltó Pannonhalmi Főapátság
imádságos légkörében elgondolkodjanak a béke témáján, és elmélyítsék
annak sokrétű szempontjait.
Akkor teszik ezt, amikor a globalizálódott emberiséget egy darabokban
zajló világháború sebzi és fenyegeti, amely közvetlen formában a föld
meghatározott régióiban zajlik, ugyanakkor olyan következményekkel jár,
amelyektől kárt szenved mindenkinek az élete, különösen is a
legszegényebbeké. Olyan helyen gyűltek össze, amely különleges módon
emlékeztet a pax benedictinára.”
Levelében Ferenc pápa konkrét cselekedetre is felszólított: „Kedves
Testvéreim, maradjunk meg mi magunk is a béke útján! Legyünk hírnökei és
szolgái a békének ott, ahol élünk és dolgozunk! De mindenekelőtt:
imádkozzunk a békéért! Jelen helyzetben az ukrajnai háború drámai módon
szólít fel minket arra, hogy nyissuk meg szemünket és szívünket azok
előtt a nemzetek előtt, amelyek szenvednek a háború miatt.”
Üres hallgatói volnánk Péter szavainak, ha tettekkel nem válaszolnánk.
Imádkozunk a békéért, felelősséget vállalunk a menekültekért, és a
pannonhalmi plébánián több, a háború elől elmenekülő ukrán családot
fogadtunk be és segítjük őket. De azért, hogy a legszegényebbeket
megóvjuk, a legkiszolgáltatottabbakat megsegítsük, és hogy szűkebb és
tágabb környezetünkben valahogyan érvényre jusson a béke… – ezért még
nagyon sokat kellene tennünk közösségben is, egyénileg is.
Utolsó személyes találkozásomra Ferenc pápával január végén, három hónappal ezelőtt került sor. Magánkihallgatáson fogadott bennünket, a főapáti tanács tagjait és munkatársaink képviselőt.
Azért kezdeményeztük a találkozást, hogy megköszönhessem Ferenc
pápának a monostorunk felé irányuló sok-sok figyelmes gesztusát, és
rendtársaim jelenlétében biztosítsam arról, hogy szerzetesközösségünk a
ránk bízott intézményekben és a plébániai közösségekben, a lelkipásztori
szolgálatban, az oktatás és a kultúra területén, az ökumenizmus, a
gyermekvédelem és a teremtésvédelem iránti elkötelezettségben, de még
vállalkozásaink által is arra törekszik, hogy egyfajta szinodális
működésben keresse a megújulás útjait, a világ és az Egyház szolgálatát.
A magánkönyvtárában fogadott, és félkörben maga elé ültetett
bennünket. Engem is leültetett, és nem engedte, hogy állva mondjam el az
előre jól megtervezett és betanult beszédemet. Így dialógus alakult ki
közöttünk. Az egyes témáknál közbekérdezett, biztatott, bátorított
bennünket.
A kínálkozó humor alkalmait nem hagyta ki, így aztán nagyokat nevettünk!
Láttuk, hogy egy fizikailag törékeny, idős, beteg ember a pápa, ám
szellemileg teljesen friss, mindent ért, mindere reagál és az irányban,
amerre tart, teljesen biztos!
Kisugárzása pedig Isten emberének a kisugárzása volt.
A félórás beszélgetés végén kérte, hogy együtt imádkozzuk el a
Miatyánkot, ki-ki a saját anyanyelvén, majd megáldott bennünket.
Egyenként kezet fogott mindannyiunkkal, kaptunk tőle egy rózsafüzért,
majd a botjára támaszkodva és botorkálva, de az ajtóig kísért bennünket.
Onnan integetett felénk, és azt kiáltotta: „A humort őrizzétek meg.”
Kedves Ferenc pápa! Számomra Ön Istennek az az embere marad, aki a
hit derűs, felszabadító, békét adó erejéből élt, és azt sugározta
mindenki felé. Ahogy jó pásztorunkként kérte és mutatta, folytatni
fogjuk a szinodális átalakulást, továbbra is keressük a béke útját.
Tanulni fogjuk továbbra is a legkisebbek és a peremre szorultak
iránti érzékenységet. Imádkozunk – Önért is, az Egyházért is. És
megőrizzük a humort.
