2025. szeptember 4., csütörtök

Tekerj Magdival!

 Tekerj Magdival! – Elindultak a biciklis zarándokok Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására

 

Budapest-Kelenföld vasútállomás előtt szeptember 4-én, csütörtök reggel gyülekeztek a #TekerjMagdival kerékpáros zarándoklat résztvevői: tizenévesek, húszas-harmincasok, ötvenesek és még hetven körüliek is, majdnem negyvenen. A csapathoz Székesfehérváron csatlakoznak még, péntek este megérkeznek a Magdi Festre, szombat reggel pedig a boldoggá avatásra ünnepélyesen együtt tekernek be.

A kerékpározás különös kapcsolódást jelent Bódi Mária Magdolnával, aki biciklivel járt mindenhová, de a kerékpáros zarándoklat lehetőséget teremt arra is, hogy a fizikai erőfeszítés összekapcsolódjon a lelki elmélyüléssel.

Brunner Róbert, a #TekerjMagdival zarándoklat ötletgazdája és főszervezője az indulás előtt elmondta, hogy a zarándoklat eredeti célja, hogy közelebb vigyék Magdihoz a fiatalokat. „Magdi végre egy olyan boldog, aki a kora miatt közel áll hozzájuk, ráadásul ő egy belevaló, egyszerű lány, nem egy nehezen megközelíthető tudós. Rengeteget bringázott, azzal járt misszionálni.”

A Veszprémi Érsekség a biciklis zarándoklat hivatalos szervezője lett. „Egy szentmisén jutott eszembe ez az ötlet – mondja Róbert. – Megkerestem vele a Veszprémi Főegyházmegyét, akik nem mondtak nemet, tetszett nekik az elképzelésem. Már áprilisra megszerveztük ezt a kétnapos zarándoklatot Budapesttől Veszprémig, három egyházmegyét érintve. A csapatban görögkatolikusok is vannak, az ország különböző helyszíneiről jelentkeztek a résztvevők. Veszprémből jön egy komoly mag, de az Egri, Kalocsa-Kecskeméti, Hajdúdorogi Főegyházmegyéből és a Székesfehérvári, Pécsi, Nyíregyházi, Miskolci, Kaposvári Egyházmegyéből is érkeznek, valamint Pannonhalmáról és természetesen az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéből. Iváncsó Bazil görögkatolikus pap is velünk tart.”

Brunner Róberték már Magdi születésnapjához kapcsolódóan is tekertek nyolcvan kilométert: Fűzfőről indulva Magdi életállomásait érintették Szigligetig. A zarándokok közül többen részt vettek az „Irány Róma 2025” ifjúsági biciklis megmozduláson.

A #TekerjMagdival védjegyet az egyik fiatal szervező találta ki. Brunner Róbert ugyanis fiatalokat kért fel, hozzanak létre szervezőcsapatot, hogy valóban meg tudják szólítani ezt a korosztályt. Ők állították össze a zarándoklat lelki anyagát is. A különböző pihenőkön és étkezéseknél a résztvevők mindig szakítanak egy kis időt az elmélyülésre, ennek felelőse Jánosi Kincső és Gida Csoboka.

A zarándokok végig a BuBán, a Budapest–Balaton bicikliúton haladnak. Székesfehérváron a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban szállnak meg, ott várják a csatlakozókat is. A Ciszterci Szent István Gimnáziumban fognak étkezni, vacsorát és reggelit kapnak. Másnap eltekernek Balatonfűzfőre, és megállnak a vértanúság színhelyén, Litéren. Onnan a csapat kettéválik, az idősebbek Fűzfőre mennek vissza, a fiatalok a veszprémi Magdi Festbe kapcsolódnak be.

Csütörtök reggel nagyjából harmincöten gyűltek össze Kelenföldön a vasútállomásnál, hozzájuk Székesfehérváron még kilencen-tízen fognak csatlakozni. Mindenki nagyon mutatós sportpólót visel, amit a Veszprémi Érsekségtől kaptak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága támogatásával, rajta a boldoggá avatás hivatalos logójával és #TekerjMagdival felirattal. A gyülekezésnél felteszik a logós karszalagot, és kapnak egy matricát is, melyet a biciklire lehet ragasztani. Meglepetés is fogadja őket: a #TekerjMagdival feliratú csokoládé.

A harminc év alattiak és a régebb óta fiatalok csapatának külön vezetőket választanak. Kijelölik, ki lesz az egészségügyis, és megbeszélik a napi programokat, valamint a biztonságos haladás feltételeit és módszerét, megbeszélik, milyen jelekkel tájékoztatják egymást a különböző közlekedési helyzetekben. Mindkét csapatban jelentkeznek a menetet nyitó és záró emberek, valamint segítők, akik egyben tartják őket, mutatják az utat.

Gida Csoboka egyetemista, ének–némettanár szakos, a „Spiriteam” egyik tagja. „Bódi Magdi boldoggá avatására indulunk most kerékpáron. Ő is nagyon sokat biciklizett, ha mennie kellett valahová, felpattant rá. A bicikli lesz most a központi témánk, méghozzá a »bicikli teológiája«.” Csoboka megmagyarázza, mit értenek ez alatt a különleges kifejezés alatt. „Azon fogunk elmélkedni, mik a bicikli alkatrészei és az életünk összetevői. A hátsó kerék a szentségek, az első a társaink, az otthonunk, a pedál a szabad akarat. Ahogy az mozgásba lendül, meghajtja a hátsó kereket, és elindul a kerékpár, amivel messzire juthatunk. A kormány a hitünk, az adja meg az életünk irányát. A mennyország a cél, oda tartunk, de a hitünk tart a helyes úton. Magunktól találtunk rá ezekre a párhuzamokra. Ahogy elkezdtünk gondolkodni, rájöttünk, mennyi mindent lehet szemléltetni a biciklivel. Amikor a nagymamámnak elmeséltem ezt, ő még azt is hozzátette, hogy az a legnagyszerűbb az egészben, hogy ahogyan a bicikliről egyetlen alkatrész sem hiányozhat, úgy az életben sem lehet ezekből az értékekből semmit elhagyni, hiszen nehéz egy kerékkel vagy kormány nélkül menni.”

Vesztergomné Nagy Rita és Vesztergom János veszprémiek, a régebb óta fiatalok csapatát erősítik. Hogy miért jelentkeztek a túrára, annak több oka is van. „A Veszprémi Érsekség egy vetélkedőt hirdetett meg, aminek a főnyereménye egy kerékpár volt. Az én unokám, Novák Zoltán nyerte meg ezt a kerékpárt, amit ünnepélyes keretek között kapott meg az érsek atyától. Ettől a pillanattól kezdve kötelességünknek éreztük, hogy Bódi Mária Magdolna életútját kövessük. Mivel a kisunokám csak tízéves, és nem jöhet erre a kerékpáros zarándoklatra, úgy határoztunk a feleségemmel, hogy helyette végigtekerjük ezt a távot. Nem szoktunk ilyen nagyot biciklizni, általában 60-70 kilométert teszünk meg, de úgy gondoljuk, hogy egy zarándoklat erőfeszítést igényel, így hát nekivágtunk.”

Ugyanakkor azt is elmondják megrendülve, hogy egy mélyebb, fájó családi érintettség is indította őket. „Ismerjük Bódi Mária Magdolna életét. Az én édesanyám is hasonló tetteknek lett az áldozata. Erre emlékezve is gondoltuk, hogy vállaljuk ezt az erőfeszítést” – mondja János. „Magdi az életét áldozta fel a tisztaságáért, a hitéért – teszi hozzá Rita – és az összes többi nőért.” „Nagyon megérintett az ő története – veszi át a szót János –, édesanyám jutott az eszembe róla. Ő Nagyvázsonyban elszenvedte a meggyalázást, hat szovjet katonától. Az édesanyám nem beszélt erről, a szégyent élte meg, sokadrangúnak érezte magát ezzel a bélyeggel, pedig ő áldozat volt. Nem is tőle, hanem az édesapámtól tudom ezt a történetet. Olyan kiszolgáltatottak voltak, azt csináltak velük, amit akartak, és nem kaptak támogatást a későbbiekben sem” – mondja János megindultsággal a hangjában.

A csapatban többen is vannak olyanok, akik nemrég Rómába bicikliztek el a szentévi Jubileumi Ifjúsági Találkozóra. Szlovicsák Zita szinte hónapra pontosan annyi idős, mint Magdi volt a vértanúsága idején.

„Szinte még nem volt ennyire istenközeli nyaram, úgy gondoltam, hogy a zarándoklat szépen zárná le. Érdekes, hogy a szentévben van éppen Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása. Ő nagy biciklis volt, most én is az lettem. Amikor Rómába zarándokoltunk, sokat adott nekem, hogy mindenkinek volt a nyakában egy kereszt, amit naponta cserélgettünk, így lelkileg és fizikailag is hordoztuk valaki más keresztjét, és érte imádkoztunk aznap. Az Alpokban hatalmas erőt adott, hogy másért tekerek, és tudtam, hogy az én keresztemet is hozza valaki. Most különösen fontos nekem, hogy egy magyar nőt avatnak boldoggá. Megfogott Magdiban az eltökéltsége Isten iránt, hogy mindennek ellenére mégis oda akarta adni magát neki, kitartott az elvei, szemléletmódja és az értékrendje mellett. Semmi nem tántorította el, nagyon erősnek kellett lennie. Nem engedték, hogy szerzetes legyen, ő mégis a szerzetesi élet mellett kötelezte el magát. Eddig még nem is gondoltam bele, hogy egyidős vagyok vele. Amikor megismertem az életét, úgy éreztem, hogy nagyon benne volt a »meg akarom váltani a világot« érzés, ami most bennem is nagyon erős. Emiatt is kifejezetten közel van hozzám.”

Az indulás előtt kiosztották a logós csokikat, Csoboka pedig lelkileg táplálta a csapatot. Ivancsó Bazil atya imádsága és áldása után közös fotó készült a biciklis zarándokokról, akik együtt indultak a Tétényi úton át Biatorbágy felé.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

 

 

https://www.magyarkurir.hu/hirek/tekerj-magdival-elindultak-biciklis-zarandokok-bodi-maria-magdolna-boldogga-avatasara

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása (Veszprém)

    útvonal : Pannonhalma - Ravazd - Bakonypéterd - Veszprémvarsány - Csesznek - Kardosrét - Zirc - Eplény - Gyulafirátót - Kádárta - Veszpr...