Egyszerű ez, mint bencés diáknak az atomfizika, a pannonhalmi gimiben egész évben „tábor” az élet
Olyan, mint egy nyári tábor, ami egész évben tart. Szombaton is van tanítás. Hosszúak a szünetek. Nincsenek lányosztálytársak. Tartanak atomfizika-szakkört. Ima minden nap. El lehet jutni Kaliforniába. Minden osztálynak saját bencése van. Harmincfős hálótermekben aludni jó. Ez mind sajátja a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumnak, ahol – ottjártunkkor biztosan, de sejthető, hogy szüntelen – általános jókedv uralkodik: arat a katolikus derű.
„Nekünk nem elsősorban iskolának kell lennünk, hanem egy közösségnek, amely iskolaként tud működni”
– mondta beszélgetésünk egy pontján Juhász-Laczik Albin atya, a gimnázium igazgatója, aki az iskolával szimbiózisban élő bencés szerzetesrendben nem elöljáró, ám – fura helyzet – mégis ”főnöke” még Hortobágyi T. Cirill főapátnak is, aki állampolgári ismereteket tanít a diákoknak.
Itt vannak köztünk a szerzetesek, és ez egy nagyon nagy ajándék, lehet velük beszélgetni, ha valami problémánk van, lehet náluk gyónni. Tényleg jó fejek”
– fogalmazott kamaszosan egyértelműen Szilágyi Barnabás végzős diák, akit amikor arról faggattunk, mivel tölti a délutánokat, milyen szakköröket szeret, elmondta, hogy barkácsolni szokott, no igen, és szívesen jár az atomfizika-szakkörre is, meg is nyerte kétszer az Országos Szilárd Leó Fizikaversenyt, s behúzott egy matek első, egy kémia harmadik és egy fizika negyedik helyezést a különböző Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken, és benne azért van némi szomorúság – ecsetelte amúgy fülig érő szájjal –, mivel számára hamarosan véget érnek a pannonhalmi diákévek.
Erről – mármint a szinte tapintható jókedvről – Lőrinc testvér, aki szintén idejárt középiskolába, majd szerzetessé lett, s most már tanít az iskolában, azt mondta, hogy ez valóban jellemző rájuk, és talán a közösség erejéből fakad.
„Nem szoktunk megállni a problémák nyűgös részénél, hanem mivel elég sokan vagyunk, ezért mindig van valaki, aki tud mosolyogni, és olyan is, aki fel tud tenni egy olyan kérdést, ami a megoldás felé gördíti az adott helyzetet, s nem a panaszkodás irányába”.
„Az osztályban is ez a tapasztalatom, vannak helyzetek, problémák, amikor fegyelmezni kell, amikor valami nehéz, de mindig jön egy-két gyerek, aki abban a pillanatban is tud mosolyogni, van egy jó ötlete, megcsinálja rendesen a feladatot, és mindig tovább tudunk menni. Szerintem a bencés közösség is így működik, és akkor ebből az lesz, hogy mosolygunk, meg örülünk, hiszen mennek a dolgok” – fejtette ki a szerzetes.
Na de kezdjük az elején! Az MCC és az Oktatási Hivatal nemrég kiadott egy százas listát, értékelve benne Magyarország legjobb középiskoláit. A baptisták által fenntartott óbudai Kőrösiben is ennek apropóján jártunk, itt írtunk róluk.
S ez a lista indította el a Vasárnap.hu stábját Győr-Moson-Sopron vármegyébe is, ugyanis a pannonhalmi bencések iskolája végzett a legelőkelőbb helyen a vidéki egyházi gimnáziumok rangsorában. Hogy ezek a számok, listák, helyezések fontosak-e vagy sem, arról pedig beszéljen inkább Albin atya.
„Igen és nem. Igen, mert ezek a rangsorolások olyan mérhető adatokon alapulnak, amelyeket figyelnünk kell. Itt van a kompetenciamérés: nagyon sok továbbképzésen veszünk részt, tudjuk, hogy ennek mi a hátránya, mi az előnye. Maga a szó, hogy kompetenciamérés, ez egy kicsit oximoron, hiszen a kompetencia az annyira egyéni! Az, hogy nekem mi a karizmám – hogy katolikus nyelvezetet használjak -, ezt mérni, az olyan, mintha a Szentlelket, a bennem dolgozó kegyelmet próbálnám meg számszerűsíteni. Eleve nem lehetséges. Mégis, emberek vagyunk, összehasonlítunk és rangsort állítunk föl.
Énnekem nagyon szimpatikus az MCC-féle rangsor, hiszen a kompetenciákon túl megjelenik benne a hozzáadott érték is, például az érettségi vizsgák eredményei. Nem csupán az alapján értékel ez az összehasonlítás, milyen jó képességű gyerekek jönnek az iskolába, hanem az alapján is, hogy kézen fogjuk-e az adott fiatalt és elvisszük-e oda, ahova az ő teremtett értékei szólnak.
Számomra ez a nagyon fontos. És itt jön elő máris az, miért nem szabad figyeljük ezeket a rangsorokat. Ha ezeket a rangsorokat figyelnénk, akkor csak a nagyon-nagyon-nagyon kiváló tanulókat vehetnénk föl” – mondta.
Albin atya hozzátette, bizony vannak olyan fiatalok, akiknek éppen rájuk, a pannonhalmi bencésekre van szükségük ahhoz, hogy kinyissák a szárnyaikat, s ha erre lesznek figyelmesek a felvételi eljárás során, akkor törekednek arra, hogy felvegyék a jelentkezőt, még ha nem is övé a legjobb írásbeli. A vonatkozó jogszabály szerint a szóbeli meghallgatás 25 százalékban számíthat bele a felvételi értékelésébe, s ez a negyedrész néha döntőnek bizonyul.
Kérnek plébánosi, hitoktatói ajánlólevelet is.
„Nagyon gyakran van az, hogy egy hitoktató ad egy olyan személyes képet egy adott diákról, ami alapján úgy döntünk, annak a diáknak itt a helye Pannonhalmán. Hogyha arról kapunk hírt, hogy noha tanulmányilag még nincs ott, de a közösségének szíve-lelke, a tábor megszervezését őrá lehet bízni, felkarolja a leggyengébbet, kiáll a kiközösített mellett, akkor ezt figyelembe vesszük; mindez sokkal többet jelent, mint az, hogy matekból csak 38 pontot szerzett, nem pedig 44-et”
– mondott példát az igazgató.
Amikor azt írtuk, hogy az elején kezdjük, beleképzelhettük volna magunkat Szilágyi Barnabás helyzetébe is, amikor még nyolcadikba járt. A veszprémi fiút édesapja biztatta arra, hogy próbálja meg az egyházi sulit; ő maga is bencés diák volt Győrben, az akkor még nem koedukált bencés középiskolában.
Barnabást anno a pannonhalmi nyílt nap győzte meg, hogy itt a helye. A számításai bejöttek, megszerette, hogy szombatonként is van tanítás, ugyanis ennek fejében minden nap legkésőbb délután 2 óra 5 perckor aznapra végleg kicsöngetnek, valamint gyakoribbak és hosszabbak a vakációk. Albin atya mutatott rá, hogy éppen a hosszabb szünidők miatt hozzájuk nagyon távolról is járnak diákok: Erdélyből, Délvidékről, a Felvidék keleti részéről is, és például Münchenből. Merthogy vannak olyan külföldön lakó magyar családok, „akik mégiscsak magyarországi neveltetést akarnak”.
„Azért a magyar köznevelésnek van egy patinája, rangja, ereje, erre büszkék lehetünk Magyarországon”
– fogalmazott az igazgató.
Bár nyolcadikban, jelentkezéskor ezzel még nem foglalkozott annyira, Barnabás végül is elfogadta, hogy ez egy fiúiskola, ahol nincsenek lányok, de örült mindig a lehetőségnek, amikor iskolatársaival a különféle eseményeken együtt bálozhatott például a budapesti lányiskola, a Patrona Hungariae gimnazistáival. Szinte minden pannonhalmi osztálynak van patrónás testvérosztálya.
Elmondta azt is, hogy egy ilyen közösségbe csöppenve a hitet is könnyebb gyakorolni. Részt vehetnek a szerzetesek imaóráin, ministrálhatnak, hetente „csendesórán” reflektálnak a hitükre, a közösségre, az életre.
Rengeteg szakkör közül válogathatnak a diákok. Barnabás, írtuk már, az atomfizikában bontakozott ki. Jó tanulmányi és versenyeredményeinek, illetve hozzáállásának hála a 11. tanévet az 1956 után Magyarországról elmenekült pannonhalmi szerzetesek által alapított kaliforniai iskolában töltötte. Hasonló, hosszabb-rövidebb külföldi, illetve külhoni együttműködések révén egyes diákok eljuthatnak Pennsylvaniába, német gimnáziumokba, illetve vannak az intézménynek kárpátaljai és erdélyi testvériskolái is, velük is élő a kapcsolat.
Érdekes, és egybecseng Albin atya szavaival a hozzáadott értékről, hogy Barnabás szerint, egyebek mellett azért is választhatták ki éppen őt a kaliforniai tanévre az évfolyamából, mert az erre pályázók közül nem neki volt a legjobb az angolja. Így ő ebben fejlődhetett.
Lőrinc testvér mondta el, hogy azért is van náluk kiemelkedően sok szakkör és délutáni program, hogy hasonlóan széles palettát kínálhassanak a diákjaiknak, mint amit egy nagyváros, akár Budapest nyújtani képes. Mindenkinek kötelező legalább három szakkör: egy sportfoglalkozás, egy kulturális jellegű és egy tantárgyhoz kötött. Néha abból akad kalamajka, ha valaki túl sok szakkörre szeretne járni, de az idő véges.
S hogy kinek való ez az iskola, ahol jelenleg 318 diák tanul négy, illetve hat évfolyamos képzésben, s 75 tanár/oktató/prefektus tanít?
Barnabás szerint, aki szeret nyáron táborokba járni, az jól teszi, ha megfontolja, ha idejön,
„egy picit tényleg olyan, mintha ez egy egész éves tábor lenne”
– mondta. Hozzátette azt is, hogy ide a szülői felügyelet sem ér el úgy, annak ellenére, hogy persze sok szabály és kötöttség, no meg felnőtt ügyel rájuk Pannonhalmán.
A matematika-kémia szakos Borzsák István, aki maga is pannonhalmi öregdiák, nevelőtanárként is dolgozik a gimnáziumban. Szerinte azoknak a fiúknak való ez a középiskola, akiket támogató családi környezet vesz körül, ezzel együtt nem a családból valaki szavára, hanem saját akaratukból szeretnének Pannonhalmán tanulni. Szavai szerint fontos az is, megkönnyíti a beilleszkedést, ha a jelentkező szívesen alkalmazkodik a kötöttségekhez. Lőrinc testvér szerint is lényeges, hogy itt mindennek van „dedikált ideje”, ez pedig értelemszerűen segíti a diákok jó időbeosztásának kialakítását, megtanulását. Ugyanakkor szerinte annak is való ez az iskola, aki kalandvágyó, és szeretne az otthoni, még oly’ szerető családi környezetből kiszakadni, hogy megtapasztaljon egy másfajta közösséget, és az abban rejlő erőt.
Borzsák István hangsúlyozta, mivel ez egy bentlakásos iskola, itt tényleg nagyon oda kell figyelni, hogy működjenek az osztályközösségek, hiszen a konfliktusokat nem lehet letenni délután az iskolatáska mellé.
Az osztályfőnökök mellett az osztályokhoz rendelt prefektusok és úgynevezett osztálybencések közül valaki mindig elérhető a diákok számára, délutánonként a prefektusi szobák amolyan nappaliként funkcionálnak, ahova betérhetnek a diákok, jó alkalom ez a beszélgetésekre, társasjátékozásra. A fiatalabb évfolyamok pedig harmincfős hálótermekben térnek nyugovóra, csak a 11-12. évfolyamosok vannak négyfős szobákban. Lőrinc testvér elmondta, hogy számára is – amikor diák volt – meghatározó élményt jelentett a nagy háló, s mostanában, amikor ennek módosításáról, kisebb szobák kialakításáról esett szó,
„a diákok részéről kifejezetten az jött vissza, hogy a nagy háló egy nagyon fontos közösségformáló műfaj, meghatározó számukra is”.
„Ez az iskola próbál teljes emberré nevelni, a tanulás mellett a sportot, a művészeteket, a közösséget és a spiritualitást is hasonlóan fontosnak tartjuk” – mondta már ismét Borzsák István, s hozzátette, számít az is, hogy „akarjanak tanulni” a diákok. Kifejezte, az még nem baj, ha valaki valamit nem ért, a baj ott kezdődik, „hogyha nem is akarja megérteni, hanem nógatni kell.”
Beszélt arról is, hogy aki Pannonhalmára kerül „az tudomásul kell vegye, hogy ez egy katolikus iskola, itt katolikus értékek mentén, katolikus eszközökkel nevelünk, tehát minden nap van esti ima, tanítás előtti ima, tanítás végi ima, sokat imádkozunk. Vannak közös zsolozsmaalkalmak is, amelyeken mindenki részt vesz, minden vasárnap van diákmise, ezek nagyon fontos részei a nevelésnek”.
A pedagógus kitért arra is, hogy bár a diákjaik zöme gyakorló vallásos katolikus családból származik, olyan kamaszok is járnak ide, akik még keresik a hitüket, de úgy látja, mindannyian megértették, hogy „itt így működünk, és mi meg bízunk abban, hogy rátalálnak Istenre, a saját hitükre”.
Albin atyától tudjuk, olyan diákja is van a katolikus iskolának, akinek feltett szándéka, hogy evangélikus lelkész legyen. Lám, ő is megtalálja a helyét Pannonhalmán, és betéve tudja a Bibliát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése