Szülői levél

 

 Kedves Szülők!

 

A nyáron egy felkérés kapcsán megszerkesztett szöveggé kellett formálnom a gondolataimat arról, hogy vajon milyen lesz a holnapután iskolája. A jelen levelemmel ebbe a gondolkodásba szeretném Önöket is bevonni azáltal, hogy megosztom Önökkel az elmúlt időszak iskolai élményeit. Pannonhalmán ugyanis azt élem meg, hogy minden pedagógiai újításunkban, a sokféle iskolai esemény mögött és az oktatási-nevelési formák – szakkörök, műhelyek, sportkörök, mentorálás – egyre gazdagabb sokféleségében lépten-nyomon Szent Benedekhez jutunk vissza. Az egyik oldalon ott van egy kihívásokkal teli világ, egyszerre félelmetes és mégis a teremtés gazdagságának a része, a másik oldalon pedig ott van az ember, legyen az diák, tanár, szülő vagy szerzetes, akiknek az a küldetése, hogy ezekre a kihívásokra választ adjanak a mindennapi életükkel. Szent Benedek Regulája hasonló korból szól hozzánk, és azzal ösztönöz, hogy szellemi elmélyültséget, teremtő kreativitást és testi munkát ír elő a közösségben, minden nap Isten elé állva. Ezt az első negyedévi visszatekintést tehát ne is annyira beszámolóként olvassák, hanem inkább egy meghívóként, hogy közösen fedezzük fel, bontsuk ki és vigyük tovább a keresztény pedagógiának az ősiségükben is mindig megújító értékeit.

Antal atya 80. születésnapja

Szeptember elsején ünnepeltük Antal atya nyolcvanadik születésnapját, aki az ötvenegyedik tanári évét kezdte, hiszen a fizika és a matek faktokba még idén is besegít. Amikor a nyáron az előbb említett cikket írtam, a gondolataimba vissza-visszatért Antal atyának egy nemrégen megfogalmazott logionja (az ókorban a sivatagi szerzetesatyáknak a bölcs mondásait hívták így): „Órák előtt mostanában már nem annyira arra készülök, hogy mit tanítsak, hanem inkább arra, hogy hogyan”. A módszertani megújulás lényege ez. Mindig sajnálom, amikor pusztán arról szól a vita, hogy „Mit tanítsunk?”, hiszen a jól megtalált „Hogyan?” segítségével a kerettantervet messze túl lehet szárnyalni. Antal atya idén a fizikai kísérleteknél segít be a fakultációs csoportoknál, alapos előkészülettel, egy fiatal kollégával (tanítványával) mindent átbeszélve, és az egyetemi tanulmányokat mindig szem előtt tartva. De a gyakorlatba átültetett elmélet frissességének mégsem Antal atya a legidősebb képviselője Pannonhalmán, hanem Ambrus atya. Több mint negyven éve foglalkozik irányítástechnikával, 3-6 fős szakköri csoportokkal épít saját programozású elektronikus rendszereket, ahol a matematika, a fizika és a digitális kultúra életté válik. Örülök, hogy a diákjaink és különösen a fiatal, az egyetemről most kikerült tanáraink ilyen mesterekkel, példaképekkel dolgozhatnak együtt.

Zarándoklatok

Bódi Magdolna boldoggá avatására több csoportban indultunk, volt egy kerékpáros különítmény is. Zarándokként mentünk, ami egy olyan műfaj, amelyet időszerű újra tanulnunk, az idei szentévnek is a központi gondolata ez. A zarándok abban különbözik a kirándulótól, hogy közösségben halad és nem saját cél adja az erejét. Az egyéni zarándok is évszázadok testvériségének lábnyomát követi, és ha el is veszítené szeme elől a célt, a kitaposott ösvény és a többiek léptei tovább segítik őt a régiek útján. A Szentév keretében részt vehettünk az egyházmegyénk zarándoklatában is és ehhez kapcsolódott a közös nagy össziskolai lelkigyakorlatunk, amelynek az első napján mindenki, tanár és diák együtt tanult zarándokolni. Tizenkét útból lehetett választani. A vezetők egyrészt fizikailag irányították a csoportot, másrészt a belső reflexiót segítették, azaz arra tanítottak, hogy ami kívül történik velünk, az hogyan illeszthető hozzá a belső utunkhoz. Aki megtanul zarándokolni, az a hétköznapok útvesztőjében sem téveszti el a célt. Számomra legalább ennyire fontos üzenete volt a lelkigyakorlatunknak, hogy az egész iskolát megmozgató logisztikai kihívást immár második éve egy olyan munkacsoport irányította, amelyben szerzetesek és világiak együtt dolgoznak az iskola lelkiségén. A közös munkának ereje van, és egyre többen kezdenek el közösségben dolgozni. Idén már az egyes részprogramoknak is team-vezetése volt. A csoportmunka nehézkesen indul (már a megbeszélésekre közös időt találni is jelentős kihívás), mégis az eredménye és a hosszú távú hatása messze fölülmúlja az egy emberes vállalásainkat.

Hittanoktatás – moduláris rendszer

Amikor arról kérdeznek, hogy mikor éreztem a csoportmunkának ezt az Antonov-gépekhez hasonló, először képtelenül nehézkes, majd messze szárnyaló erejét, akkor magam is meglepődöm azon, hogy a hittanoktatásunk 2009-es reformja jut eszembe. Sokan gondolják ugyanis, hogy a hittan tölteléktárgy, vagy máz egy szekuláris köznevelési rendszeren, és vannak olyanok is, akik tantárgyként tartják feleslegesnek (amint a filozófiával ennek már meg is lett az eredménye). Amióta hosszas együtt gondolkodásban felépítettünk egy gimnáziumi előtudásra és lelki érettségre építő, valamint a teológia gazdagságának belső összefüggéseit láttató rendszert, nemcsak eltűntek ezek a negatív gondolatok, hanem a hittan képes volt mintát is adni például a munkaközösségi együttműködésre, vagy a moduláris rendszerre, azaz amikor témakörönként más lehet a csoportelosztás, változik a módszertan, sőt akár több tanár között váltakozik az oktatás. Amikor ezeket a sorokat írom, a 10.B osztályban éppen a 16. századi német történelemnél tartunk, amikor hittanból pedig egy kollégám a reformáció egyháztörténeti modulját kezdi el.

Kémia műhely

A nyílt napok szülői tájékoztatóin mindig fel szoktam villantani, hogy milyen sok fajta szakkör működik nálunk. Időközben arra jöttem rá, hogy sokkal hasznosabb egyet-egyet kiemelni, és annak a részletein keresztül mesélni a pedagógiai céljainkról. Most a kémia műhelyt emelem ki a sok közül. Van kémia szakkör is, amely a fakultációra készít fel, majd tizenegyediktől az emelt szintű érettségire történik plusz gyakorlás, de a műhely eltér ettől. Pár évvel ezelőtt ugyanis azt vettük észre, hogy az igazán tehetséges (azaz felkészült, motivált és munkabíró) diákok érdeklődését nem elégíti ki az emelt szint, hanem – például OKTV döntős szint környékén – még ennél is mélyebben szeretnének tovább haladni. Öt éve már, hogy ezeknek a szaktárgyi speciális tehetséggondozó különóráknak saját nevet adtunk. Ezek lettek a műhelyek, ahol saját rend szerint, nagyon kis csoportban, a diákokat is bevonva a témakörválasztásba, de mégis tanári-mesteri vezetéssel és számonkéréssel még személyesebb figyelmet kaphatnak a tehetségígéretek. Az már a szerencse kérdése is, hogy aztán lesz-e ebből OKTV helyezés (idén kémiából is lett, mégpedig előkelő harmadik, csak ez mégis a matek árnyékába került. A szaktárgyi műhelyeink azonban nem pusztán a gimnáziumi évekre szólnak, hanem arra nevelnek, hogy a tudomány kemény és hosszan kitartó munkát igényel. A kémia műhely késő délután kezdődik, és a flow élmény néha felülírja a vacsoraidőt – éppen ilyenkor tanulnak nagyon fontosat a diákjaink nem csak kémiából. A következő nyílt napon (november 15) a fizika szakkörök és az orgonaoktatás bemutatása lesz majd a fókuszban.

Vendégségben

A tavalyi 9.A osztályból két csapat első és harmadik helyezett lett a KAPI kreatív hittanversenyén. Fődíjként egy római utazást kaptak, amelyre osztálybencésük, Imre atya kísérte el őket, aki maga is római alumnus. A Magyar Akadémián egy 22-ben végzett pannonhalmi öregdiák fogadta őket vendéglátóként, a Szent Anzelm Pápai Egyetemen pedig maga a rektor, Jákó atya, pannonhalmi bencés szerzetes. Alig egy hét eltéréssel Fülöp testvér vezetésével indult Rómába a szentévi programra a 12B egy különítménye, a közeljövőben pedig a vatikáni oktatási konferenciára kaptam meghívást és képviselem Pannonhalmát. A szerzetes közösségeknek és a szerzetesi intézményeknek külön feladata, hogy az Egyház belső és külső kapcsolatrendszerét erősítsék. Ezek az utazások pontosan ezt a célt szolgálják, mint ahogy azok az alkalmak is, amikor Pannonhalma lát vendégül idegenből érkezőket. Szeptemberben rendeztük az ötödik nemzetközi ökumenikus konferenciát, amelyen a világ minden pontjáról érkeztek vendégek. Számomra idén Grzegorz Ryś bíboros közvetlen és mégis prófétai jelenléte volt a legmeghatározóbb. Arról is beszélt, hogy az Egyháznak óriási és pótolhatatlan szerepe van a mai polarizált világunkban újra építeni a testvériséget. A konferencia vendéglátóiként számos öregdiák és jelenlegi diák is segédkezett. Ők, és mi mindannyian a kortárs teológia magaslataiba pillanthattunk be, és az idegenek befogadásának szent benedeki útján is tovább haladtunk.

Testvériskolák

Az iskola szűkebb életében a legnagyobb vendégfogadást a csíkszeredai Segítő Mária testvériskolánk ötvenfős küldöttségének érkezése jelentette. A csíkiakkal már olyan régi a kapcsolat, hogy „haza” járunk egymáshoz, és a hivatalos látogatásokon kívül is számos baráti szál köt össze. Nagyon hálás vagyok azért, hogy az itteni diákjaink családjai a negyvenhat ottani diákot nagy szeretettel és igen színes programmal fogadták be a hétvégére. Köszönöm Önöknek, hogy annyi minden mellett még ilyen módon is bekapcsolódnak a bencés család életébe! Erdélyi testvéreinknek éppen úgy lelki-szellemi feltöltődés ez a pannonhalmi hét, mint ahogy mi is ezt tapasztaljuk erdélyi útjainkon. Nagy kincsünk ez a kapcsolat.

Közben a meschedei testvériskolánkból is érkezett látogató. Pater Julian jött el, hogy azokkal az öregdiákjainkkal találkozzék, akik az elmúlt évtizedek során az érettségi után egy-egy évet az ő gimnáziumukban töltöttek. Ez a speciális találkozó generációkat köt össze és azt segíti, hogy további évtizedekig fennmaradjon ez a testvérkapcsolat. Nekünk, bencéseknek is fontos az, hogy egy német apátsághoz ilyen szorosan kötődünk. Tanulunk az ő példájuk által, és ők is merítenek a mi megoldásainkból. Iskolánk egyik tanára maga is ilyen „Meschedei öregdiák”. Máté tanár úr a szaktárgyi órák és a nevelői felügyeleti szolgálata mellett idéntől elvállalta az idegen nyelvi kapcsolataink gondozását. Pár nap múlva egy Woodside-i kolléga érkezik majd, aki a mi ösztöndíjasainkat is segíti, utána héten pedig a Saint Vincent College és az amerikai magyar nagykövetség meghívását elfogadva tart Washingtonban a három fős pannonhalmi küldöttségünk egy magyar nyelvű szentmisét és ahhoz kapcsolódó alumni-támogatói rendezvényt, és aztán pár nappal később Saint Vincentben buzdítom az ottani fiatalokat az ő alapítói főünnepükön. Külön érdekesség, hogy a kínai nyelv mindenkori tanárai itt a gimnáziumban annak a katolikus egyetemnek a gyakorló évesei, amely iskolát az első világháború után Saint Vincent főapátsága alapított.

Osztálynappali és közösségi tervezés

Az elmúlt időszak legérdekesebb fejlesztése az osztálynappali volt. A tér célja, hogy a tanulók a tanórákon kívüli időben is közösségben, inspiráló környezetben tölthessék el szabadidejüket – a személyes kapcsolatokat erősítve a virtuális világban való „telefonozós” időtöltés helyett. A most legfiatalabb osztályoknál ugyanis jelentős probléma a virtuális világtól való függetlenség megőrzése vagy sok esetben visszaszerzése. Fontos, hogy megfelelő szabályokkal, mint például az offline napok beiktatásával próbáljuk segíteni a felnövekvő nemzedéket abban, hogy ők uralják a technológiai vívmányokat és ne fordítva legyen ez az erőviszony. Ebben kérjük az Önök támogató segítségét! Emellett azonban az iskola sok más módon is segíti ezt a küzdelmet a virtualitással: egyrészt minél több jelenléti programmal töltjük meg a napot, másrészt személyes kísérésben segítjük a diákokat az önismeretben és a felelősségvállalásban, harmadrészt pedig az iskola tereinek a kialakításánál is fontos szempont az együtt töltött minőségi idő kiemelt szerepe. Az osztálynappali ennek az utóbbinak a legfrissebb gyümölcse. Örülök, ha a legközelebbi látogatásukkor bepillantanak majd a második szinten található térbe. Gyűjtjük az észrevételeket a további tervezésekhez. Az osztálynappali más értelemben is fontossá vált az iskola életében, hiszen az első eredménye az úgynevezett közösségi tervezésnek. A két építész iroda, akikkel együtt dolgoztunk, ugyanis a tervezés folyamatába a kezdetektől fogva bevont minket is, az iskolaközösség harminchat képviselőjét. Az osztályok delegáltjai mellett ott ültek tanárok és prefektusok, a takarítás és a karbantartás szakemberei, hogy tanuljunk egymástól és így valóban olyan terek szülessenek meg, amelyek elméletben is és gyakorlatban is a közösséget szolgálják. A bevonás a legjobb gyakorlótere a felelősségvállalás erősítésének.

Diákbál

Közvetlenül a hazautazás előtt rendeztük meg a diákbált. A DÖK mesterien alakította a programokat és így utólag már azt is biztonsággal el lehet mondani, hogy zökkenőmentes volt ez a nagyszabású rendezvény. Diákjaink meghívására számos vendég érkezett testvériskoláinkból – a győri Czuczorból, az AUDI iskolából és a budapesti Patronából. Olyan barátságok szövődnek ilyenkor, amelyek a jövő egyházának a hordozói lehetnek majd. Ami pedig közvetett, de nem kevésbé jelentős eredmény: a fiaink részt vettek egy több alkalmas tánckurzuson, amit, ha a hagyományt folytatva jövőre és utána is megismételnek, egész életükre szóló tudást szereznek egy minden karrier esetében fontos területen.

 

Az iskolai facebookon és a honlapon számos más eseményről is olvashatnak, így is készülve a közelgő fogadónapra. Még szívesen írtam volna az újonnan bevezetett osztálymentori feladatkörről, az adományként kapott távcsőről, a GIT (igazgatótanács) bővüléséről, a közgazdaságtan tárgyról, a laborról, ami nem a labora pro bono, Sir George Raddáról, a fogadónap addiktológiai előadásáról, a püspökök hetéről, a BÖDÖN-ről és az alumni-kupáról, … de majd legközelebb.

 

Köszönöm, hogy együtt dolgozhatunk Önökkel a fiúk jövőjén. Köszönöm a számos módon megtapasztalt támogató szeretetüket. Kérem Önöket, hogy imádságban kísérjenek minket is, és külön kérem imádságukat egy elhunyt édesanyáért.

 

Köszönöm!

 

Albin atya