Több évtizedes hagyomány már a gimnáziumban, hogy Szent Márton ünnepéhez kapcsolódva a diákok egy-egy nemes ügyet felkarolnak. Idén a Szent Márton-héten az idősekre figyelnek: a Szent Márton Nyugdíjasházba az év folyamán önkéntes programokat visznek, míg a Főapátság Szent Adalbert Szociális Otthonát a héten a programok során összegyűjtött adományokkal támogatják. „Szent Márton idén arra tanít bennünket, hogy az idősekben vegyük észre azt, aki ott van az út mellett” – mondta Juhász-Laczik Albin atya, a gimnázium igazgatója.
Szajki Bálin fotográfus „Egészségben és betegségben” című kiállításának megnyitójával vette kezdetét az idei Szent Márton-hét. A fotós egy dokumentarista, mégis nagyon személyes sorozatot állított össze. Nagyszülei életét követte évekig, és nagymamája mellett élte meg, hogy két stroke után és a demencia elhatalmasodása során hogyan halványultak el végleg nagypapája emlékei, míg a betegség felemésztette életét.
A fotográfus nagyszülei 67 évet éltek le együtt, a fotókon pedig az időskor mindennapi kihívásai, a soha nem szűnő szeretet és az elmúlás fájdalmas mozaikjai rajzolódnak ki. Ahogy azt a pannonhalmi megnyitón a fotográfus elmondta, a sorozat három évig készült, és a kezdetben személyes történet idővel „általánosabbá vált”: „Én is rájöttem az út során, hogy ez nem csak kettőjükről szól, hanem ez bármelyikünk élete, bármelyikünk valósága lehet.” A sorozattal Szajki Bálint elnyerte a Hemző Károly-díjat, és ezzel lehetőséget kapott, hogy a Robert Capa Központban bemutassa a tárlatot, amely most Pannonhalmára is eljutott.
A kiállítás megnyitója után Albin atya a diákoknak arról beszélt, hogyan léphetnek idén Szent Márton nyomába. Beszédét a hagyományokhoz hűen azzal kezdte, hogy az alábbi részletet felolvasta Sulpicius Severus Márton- életrajzából:
„Így történt meg egy szokottnál jóval keményebb tél közepén, midőn a hidegtől sokan megfagytak, és Mártonnak már semmije sem volt a fegyverén és egyszerű katonai köpenyén kívül, hogy Ambianum város kapujánál egy ruhátlan koldussal találkozott. A szerencsétlen ember könyörgött az arra járókhoz, hogy szánják meg, de mindnyájan elmentek mellette. Ekkor az Istennel eltelt férfiú megértette, hogy az Úr neki hagyta meg azt, akin senki sem könyörült. De mit tegyen? A rajta levő köpenyen kívül nem volt egyebe, mert már hasonló célra mindenét elajándékozta. Fogta tehát az oldalán hordott kardját, és középen elvágta vele köpenyét, az egyik részét odaadta a koldusnak, a maradékot pedig magára terítette. … A következő éjszaka Márton, miközben mélyen aludt, meglátta Krisztust ugyanazon fél köpenybe öltözve, amellyel a koldust betakarta.”
Majd így folytatta: Márton valószínűleg lóval ment, és onnan a magasból is észrevette a koldust. Sőt megállt, és eltöprengett azon, mit tudna neki adni. Aztán cselekedett is, kettévágta a köpenyét, és betakarta vele. „Talán ez volt szentté válásának a legnagyobb lépése” – mondta. Hozzátette: „mi is így vagyunk a hétköznapokban. Megyünk és néha nagyon magas a ló, de azért észre kell vennünk azt, hogy hol van az az első lépcső a szentté válásunk útján.”
Az idei Szent Márton-hét pedig arra tanít bennünket, hogy az idősekre kell odafigyelnünk – ahogyan Márton koldusa is valószínűleg öreg volt – akik itt vannak közöttünk, a családunkban, a közvetlen környezetünkben. „Látjuk, de nem vesszük észre őket, nem gondolkozunk el azon, hogy mit tudunk nekik adni, mert az külön munka lenne.” Albin atya arra hívta a diákokat, hogy Szent Márton ünnepére készülve, töprengjenek el azon, hogy mivel tudnak segíteni az időseknek. „Ezekben a napokban azt tanuljuk, hogyan lehetünk mi is Szent Mártonok.”
Ehhez adott néhány elgondolkodtató szempontot Ribbné Méhes Amália, a Főapátság Szent Adalbert Szociális Otthonának vezetője és Szajki Bálint fotográfus a velük folytatott pódiumbeszélgetésben. Mindketten biztatták a fiatalokat, hogy merjenek odalépni az idősekhez, és közöttük is adják önmagukat. Ahogy azt Bálint megfogalmazta: „attól, hogy ők több ideje élnek itt és idősebb a testük, még az ő lelkük is ugyanarra vágyik, mint a miénk.” Hozzátette, hogy a velük való foglalkozáson keresztül megérthetjük saját halandóságunkat, öregedésünket. „Igazából egyszer én leszek ő.”
Ami – ahogy Pannonhalmán mindenki szólítja a szociális otthon vezetőjét – hangsúlyozta, hogy az időseknek arra van szükségük, hogy az időnket adjuk nekik. Bátorította a diákokat, hogy lépjenek oda akár az otthon lakóihoz, érdeklődjenek a hogylétük felől, és akkor kialakulhat egy beszélgetés, egy mélyebb kapcsolat velük. Végül Albin atya is arra kérte a fiatalokat, hogy ebben a tanévben legalább egy időst szólítsanak meg. „Tanuld meg, hogyan kell belépni az ő terükbe, mert számítanak ránk.”
Diákjaink a Szent Márton-héten további előadásokon, beszélgetéseken ismerkednek az időskor nehézségeivel, kihívásaival, miközben osztályprogramokat, bolhapiacot, árverést szerveznek. Az ezeken összegyűlt adományokat ajánlják fel a Szent Adalbert Szociális Otthonnak.
Az otthon a szerzetesrendek 1950-es feloszlatása után kezdte meg működését. Kezdetben a megszüntetett rendek idős, beteg tagjairól gondoskodtak itt – előbb csak szerzetesekről, később nővérekről is – jelenleg azonban már többségében nem egyházi ellátott él az otthonban. Összesen harmincan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése