2026. szeptember 12., szombat

Szépművészeti Múzeum

 

Az örökkévalóság megörökítése

Hogyan alkottak az ókori egyiptomi művészek?

 

A kiállítás az egyiptomiak által „az örökkévalóság házai”-nak nevezett templomok és sírok számára készített alkotásokból mutat be válogatást. Ezeket a tárgyakat ma műalkotásként őrizzük a múzeumokban, de egykor azzal a céllal készültek, hogy mágikus-rituális erejükkel segítsék az isteni és a földi világ közötti kapcsolat megteremtését, illetve biztosítsák az elhunytak örökkévalóságban való fennmaradását. Így a mai ember számára nemcsak esztétikai élményt nyújtanak, hanem az egyiptomiak világképéről is tanúskodnak.

Azonban a tárlat, ahogyan alcíme is megfogalmazza, túlmegy „az örökkévalóság számára” teremtő művészet egyszerű bemutatásán. Az ókori alkotásokat úgy viszi közel a látogatókhoz, hogy közben készítőik és készítésük történetét helyezi a középpontba. Kik voltak az egyiptomi művészek és kézművesek? Milyen anyagokat használtak? Milyen szabályok alapján dolgoztak? Milyen, az örökkévalóságot jelképező szimbólumokat örökítettek meg alkotásaikon? A kiállított tárgyak szemléltetik az alkotás folyamatát, miközben a munka során elkövetett hibákat, javításokat, egyes tárgyak átalakításáról vagy újrafelhasználásáról tanúskodó részleteket is bemutatnak.

A kiállítás alapvetően a Szépművészeti Múzeum saját gyűjteményi anyagára épül, amelyet néhány, a koppenhágai Ny Carlsberg Glyptotek és a torinói Museo Egizio gyűjteményéből érkezett kiemelkedő alkotás egészít ki. A tárgyak mögött rejlő izgalmas történeteket az egyiptológiai kutatások mellett az OMRRK (a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum raktározási és restaurálási központja) és az Egyiptomi Gyűjtemény évek óta tartó közös munkája során elvégzett anyagvizsgálatok tárták fel.

Tárlatunk egy olyan, a múzeumlátogatók által eddig kevéssé ismert világba vezet be, amely az egyiptomi művészet szépsége és vallási funkciója mellett annak változatosságát és a műtárgyak megalkotásának folyamatát is szemlélteti.

A kiállítás kurátorai Kóthay Katalin Anna, a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményének vezetője és Kevély Flóra Judit, a a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményének munkatársa.

 

 

Apokalipszis – Bibliai jövendölések Dürertől Kondor Béláig

Az Apokalipszis az Újszövetséget lezáró Jelenések könyvének görög címe, és szó szerint kinyilatkoztatást jelent. A János evangélistának tulajdonított írás, amely a szent Patmosz szigetén, égi üzenetként kapott látomásait rögzíti, mély értelmű, zaklatott víziók sorában jövendöli meg a világvége eseményeit.

A Grafikai Gyűjtemény kiállításának középpontjában a jelenéseket bemutató apokalipszisciklusok állnak. János látomásainak szövege a középkor óta számos művészt megihletett: az Apokalipszis jelenetei illuminált kódexek lapjain, freskókon, kárpitciklusokon és templomi üvegablakokon elevenedtek meg. A sokszorosított grafika feltalálása és a könyvnyomtatás 15. századi térnyerése pedig új lehetőségeket is hozott: a metszetek széles körben terjedtek és szuggesztív erővel hatottak a közönségre.

A világvégevárás éppúgy jellemző volt az első évezred végén, 1500 körül és a 20–21. század fordulóján is; a korszakhatárokhoz közeledve mindig felerősödött az emberekben a végső pusztulástól való félelem. Korunk fenyegető kihívásai – háborúk, járványok, klímaválság, társadalmi feszültségek – pedig ismét időszerűvé teszik az apokalipszis témáját.

A tárlat gerincét Albrecht Dürer és id. Lucas Cranach fametszetsorozatai, Jean Duvet rézmetszetei, valamint Odilon Redon előbbieknél jóval későbbi litográfiái alkotják. E grafikai sorozatokból kirajzolódik, hogy Dürer lapjai miként hatottak Európa-szerte a következő évszázadok apokalipszisábrázolásaira, de világossá válnak a különbségek is, amelyek a hitviták, az egymástól eltérő bibliaértelmezések és más-más politikai nézőpontok lenyomatai.

A kiállítást 20. századi magyar művészek, közöttük Kondor Béla lapjai zárják. A több mint fél évezredet átfogó időszak apokalipszisvízióit a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének, Régi Képtárának és Régi Magyar Gyűjteményének anyagából, valamint a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályán és Jelenkori Gyűjteményében őrzött művekből válogattuk.

https://www.szepmuveszeti.hu/kiallitasok/apokalipszis/

 

 Kondor Béla: Apokalipszis bábokkal és masinákkal, 1956

https://mng.hu/mutargyak/59645/

 

 

 
 Albrecht Dürer: Az Apokalipszis négy lovasa, 1497-1498 körül
 




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FILMTÖRTÉNETI SOROZAT (44-45.)

   https://kritikustomeg.org/film/11691/the-great-train-robbery-a-nagy-vonatrablas-1903   https://kritikustomeg.org/film/4448/underworld-alv...